Neuville nyer, Ogier nem ismétel, Tanak hatalmasat bukik

Nem sikerült Sebastien Ogiernek zsinórban hetedszer is megszerezni a Monte-Carlo Rali győztes trófeáját. Az idén már Toyotával versenyző francia pilóta ugyanis csak a második helyre vitte célba a Yarist Thierry Neuville mögött. A belga pilóta csodásan kezdte meg a szezont. Miután nagy riválisa, a tavalyi világbajnok Ott Tanak nagyot esett még pénteken, a Hyundai pilótája vasárnap szépen behúzta a 2020-as szezon első ralijának győzelmét. A harmadik helyen Ogier csapattársa, Chris Evans ért célba a Toyotával.

Amber-Monte_Rali_2020

Thierry Neuville tavalyi itteni második helyezését követően idén a dobogó tetejére állhatott ralis pályafutása során először. Ezzel megakadályozta, hogy Sebastien Ogier első toyotás versenyén összességében nyolcadszorra is megnyerje a szezonnyitó Monte-Carlo Ralit.

„Diadal! Nem tudom elmondani, hogy milyen boldogok vagyunk, hogy megszereztük első győzelmünket a Monte-Carlo Ralin! Ezen felül a Power Stage-en is pontokat gyűjtöttünk. Ez a 13. sikerünk. Milyen szerencsés ez a szám! Nagyszerű, hogy így kezdtük a szezont, olyan fantasztikus érzés!” – kürtölte világgá Twitter oldalán a Hyundai győztes pilótája.

A walesi Elfyn Evans az első helyen kezdte meg az utolsó napot, amikor is az első három helyezettet mindössze 6,4 másodperc választotta el egymástól. Neuville azonban nagyon összeszedetten versenyzett és megnyerte a négy vasárnapi szakaszt, s ezzel a harmadikról az első helyre ugrott a ponttáblán. Ráadásul megnyerte a Power Stage-et is, így további öt ponttal gazdagodott. Ezen az utolsó külön pontozású szakaszon Ogier lett a második (négy pontot kapott), Suninen a harmadik (három ponttal), az utolsó kettő és egy pontot pedig Evans és Lappi kapta az utolsó két helyért.

 Amber-Monte_Rali-Neuville

Két pilóta különösen nagy reflektorfényt kapott a szezonnyitó aszfaltos futamon. A 2019-es világbajnok Ott Tanak volt az egyik, aki azonban nem túl szépen mutatkozott be a Hyundaijal. Pénteken hatalmasat karambolozott, s bár navigátorával együtt a kórházban töltötték az éjszakát, nem esett komolyabb bajuk.

A figyelem középpontjában álló másik autóversenyző Harri Rovanpera nagyon tehetséges fia, Kalle Rovanpera volt, aki a Toyota volánja mögött a nagyon hatásos ötödik helyen zárta debütáló világbajnoki raliját.

Az előző évekkel ellentétben ezúttal privát csapatok kevésbé ismert indulói nem férkőztek be az első tízbe. Az első tizet egyébként két citroenes pilóta zárta. A kilencedik Eric Camilli lett, aki saját csapatával megnyerte a WRC3 kategóriát is. Míg tizedikként a PH Sport színeiben versenyző Mads Östberg ért célba, aki a WRC2 kategóriagyőzelmet viheti haza.

A következő világbajnoki raliversenyre három hetet kell várnunk, 2020. február 13-16. között kerül megrendezésre a Svéd Rali. Ezen a havas, zord ralin az északi pilóták vannak előnyben, de 2018-ban nagyot fordult a világ, mikor a belga Thierry Neuville állhatott fel a Svéd Rali dobogójának tetejére. Most is, mint mindig, azon lesznek a skandinávok, hogy otthon tartsák majd ennek a rendkívül fontos ralinak a győztes trófeáját. Kérdés, Neuville rajta tud-e maradni a győztes hullámon és ismét elorozza-e az északiak győztes serlegét?

2020-as Monte-Carlo Rali eredménye

  1. Thierry Neuville (BEL)              Hyundai i20                            3:10:57,6
  2. Sebastien Ogier (FRA)            Toyota Yaris                       3:11:10,2
  3. Chris Evans (GBR)                  Toyota Yaris                       3:11:11,9
  4. Esapekka Lappi (FIN)              Ford Fiesta                         3:14:06,6
  5. Kalle Rovanpera (FIN)             Toyota Yaris                       3:15:14,8
  6. Sebastien Loeb (FRA)             Hyundai i20                            3:16:02,3
  7. Takamoto Katsuta (JPN)         Toyota Yaris                       3:22:25,5
  8. Teemu Suninen (FIN)              Ford Fiesta                         3:24:28,0
  9. Eric Camilli (FRA)                    Citroën C3 (WRC3)                   3:24:39,8
  10. Mads Östberg (NOR)             Citroën C3 (WRC2)                   3:25:19,4

A világbajnokság állása

 

  1. Thierry Neuville (BEL)              Hyundai WRT             30 pont
  2. Sebastien Ogier (FRA)            Toyota Racing WRT 22 pont
  3. Chris Evans (GBR)                  Toyota Racing WRT 17 pont
  4. Esapekka Lappi (FIN)              M-Sport Ford WRT               13 pont
  5. Kalle Rovanpera (FIN)             Toyota Racing WRT 10 pont
  6. Sebastien Loeb (FRA)             Hyundai WRT               8 pont

7.Teemu Suninen (FIN)               M-Sport Ford WRT                 7 pont

  1. Takamoto Katsuta (JPN)         Toyota Racing WRT   6 pont
  2. Eric Camilli (FRA)                    Eric Camilli                          2 pont
  3. Mads Östberg (NOR)             PH Sport                            1 pont

Gyártók

  1. Hyundai WRT                          35 pont
  2. Toyota Racing WRC                33 pont
  3. M-Sport Ford WRT                  20 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/