Netanjahu: Izrael továbbra is támadni fogja Irán szíriai érdekeltségeit

Izrael továbbra is támadóan lép fel Irán szíriai térnyerése ellen – jelentette ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerdán a Szíriában éjszaka végrehajtott, Izraelnek tulajdonított légicsapásra utalva a Jediót Ahronót cmű újság honlapja, a ynet szerint.

    “Nem fogadjuk el Irán ellenünk irányuló erősödését Szíriában. Ezekben a napokban is fellépünk ellene támadóan, folyamatosan”- mondta az izraeli kormányfő a frissen kiképzett vadászpilóták avatóünnepségén.
    “Donald Trump amerikai elnök azon döntése, hogy kivonja az amerikai katonákat Szíriából, nem változtatja meg politikánkat. Megvédjük magunkat minden fenyegetéssel szemben”- tette hozzá Netanjahu.
    Az izraeli közszolgálati rádió külföldi értesülésekre hivatkozva azt közölte, hogy az éjjeli támadás célpontja egy iráni repülőgép szállítmánya volt. Kedd este egy iráni szállítógép landolt Damaszkuszban, amely rakományát hátrahagyva két órán beül már távozott is.
    Az izraeli rádió úgy tudja, hogy az irániak rakéták precíziós célba juttatását szolgáló különleges GPS-rendszereket szállítottak a libanoni síita Hezbollah szervezetnek, s ennek a rakománynak a megsemmisítését célozta az izraeli akció. A rádió szerint a légicsapás során Hezbollah-vezetők is életüket vesztették, de ezt a Hezbollah nem erősítette meg.
    Oroszország provokációnak nevezte az izraeli katonai lépést, és azzal vádolta meg Izraelt, hogy az izraeli rakéták veszélyeztettek két éppen landoló polgári légi járatot, egyet Damaszkuszban, egyet pedig Bejrútban. Moszkva szerint a szíriai célpontokra kilőtt tizenhat rakétából tizennégyet megsemmisített a szíriai légvédelem.

Forrás:MTI