Nemzetközi Természetfilm Fesztivál, Gödöllő

A CARPLOVE International Nonprofit Kft., Gödöllő Város, a Haszonállat-génmegőrzési Központ, Gödöllő és a Magyar Tudományos Filmegyesület idén első alkalommal rendezi meg hazánkban, Gödöllő városában a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált.

Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda

A Fesztivál mottója a „Természetvédelem, környezetvédelem, biodiverzitás, élhető vidék”. Ezen gondolatok és értékek köré rendezve kívánják a szervezők megvalósítani a Fesztivál céljait, azaz

  • elérni, megszólítani az embereket, a fiatalokat, felhívni a figyelmet környezetünkre, bolygónkra, arra, hogy ami körülvesz minket mennyire érzékeny és mennyire kell, hogy odafigyelve és tudatosan éljünk benne.
  • elérni, hogy a kárpát-medencei térség magyar nyelvű alkotóműhelyei a Fesztivál által erősíteni tudják kapcsolataikat. Létrejöjjenek olyan kezdeményezések, amik eredményeként, megismerve, megértve a nemzetközi trendeket, nemzetközileg is elismert alkotások jönnek létre.
  • elérni, hogy kiemelt területté váljon a fiatalok és a fiatalok által jegyzett amatőr műhelyek közötti kapcsolat Fesztivál általi építése, az elindításra kerülő mentor program által a fiatalok fejlődésének segítése.

A Fesztivál időpontja 2015. május 14-17.

  • A Fesztivál pénteki napja Diáknap, amikor a környékbeli általános és középiskolás csoportokat várjuk előzetes regisztrációs alapján,
  • Szombaton és vasárnap a családok számára lesznek tartalmas kísérőrendezvények.

A programok 7 helyszínen zajlanak:

  • Gödöllői Királyi Kastély Lovarda, ami a vetítések fő helyszíne és az „Ember és természet” című fotókiállítás tere. A Királyi Kastély Díszudvarán szombaton és vasárnap Kézműves termékek vására kerül megrendezésre.
  • Művészetek Háza, ahol a Vadászat, halászat/horgászat szekció kerül bemutatásra vadászati festmény és csontszobor kiállítással egybekötve.
  • Filmszínház, ami a 3D vetítéseknek ad otthont.
  • Városi Könyvtár, ahol a Fesztiválra nevezett és zsűrizett filmek szekciók szerinti bontásban kerülnek bemutatásra, ízelítőt adva a Fesztiválra nevezett filmek sokszínűségéből.
  • Alsópark, ahol a természet és környezetvédelem témájában szórakoztató családi programok kerülnek megrendezésre. A teljesség igénye nélkül, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi csoportja a Fesztiválhoz csatlakozva rendezi meg idén a Madarak és Fák Napi rendezvényét, a WWF bemutatja a Zöld Generáció programját, a Magyar Természetjáró Szövetség pedig a Kéktúra népszerűsítével lesz jelen. A Fesztivál közönsége lehetőséget kap a zöld energiák megismerésére, a gyerekek játékos formában gyarapíthatják ismereteiket a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás és a tudatos vásárlás témájában, a cserkésztáborban pedig bepillantást nyernek a cserkész élet mindennapjaiba. A Fesztiválra látogatók megismerhetik és megkóstolhatják a nemzeti parki termékeket, és találkozhatnak a Pilisi Parkerdő – Budakeszi Vadaspark állataival stb.
  • Főtér, ahol péntek és szombat este szabadtéri vetítések és könnyűzenei koncertek szórakoztatják a közönséget.
  • Erzsébet Királyné Étterem, mely a zártkörű szakmai rendezvényeknek ad otthont.

A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál eddigi eredményei:

  • 424 érvényes nevezés a világ 42 országából
  • nemzetközi zsűri (nevek a honlapon) értékel
  • teljeskörű szakmai támogatás a magyar természetvédelem és környezetvédelem területén tevékenykedő alkotók, állami és magán szervezetek és vállalkozások részéről.

Szekciók:

  • természetfilm
  • vadászat, halászat/horgászat
  • dokumentumfilm:
    • természetvédelem, környezetvédelem, biodiverzitás
    • természeti értékeink, természet, mint turisztikai desztináció
    • tudomány és természet
    • vidéki élet, fenntartható gazdálkodás
    • természetvédelem
  • etűd
  • kisjátékfilm
  • animáció

Díjak:

A Fesztivál gáláján, május 17-én délután, ünnepélyes keretek között kerül sor a Fesztivál díjainak átadására

  • 10 szekcióban/kategóriában I-III. díj,
  • 5 technikai díj,
  • 7 különdíj,
  • 6 médiatámogatói díj és
  • 5 Magyar alkotói különdíj. Itt kerül átadásra először a Kárpát-medencei alkotói díj és a Rockenbauer-emlékdíj.