Nemzeti összetartozás napja – Országszerte megemlékezéseket tartanak

Országszerte megemlékezéseket tartanak ma a nemzeti összetartozás napja, június 4. alkalmából.

    A fővárosban, a központi ünnepségen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára mond ünnepi köszöntőt a Parlament előtt. Ezt követően Szarka Tamás vezényletével több ezer diák énekli el a Kézfogás című dalt.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár korábban az MTI-nek elmondta: a nemzeti összetartozás napján 94 külhoni testvériskolával rendelkező iskola, összesen 188 iskola tanulói vesznek részt a programokon. A magyar iskolákból 2600, külhoni iskolákból csaknem 2300 gyerek érkezik, Erdélyből, Szerbiából, Szlovákiából és a Kárpátaljáról.
Szintén Budapesten, az Arénában István, a király előadással emlékeznek meg.
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága ülést tart. Napirendjük szerint a 2020. év nemzeti összetartozás évének nyilvánításáról szóló határozati javaslatról tárgyalnak majd.
Emellett országszerte és a határon túlon is megemlékeznek a trianoni békeszerződés 99. évfordulóján. Megemlékezést tartanak többek között, Pécsen, Miskolcon, Gyulán, Hódmezővásárhelyen, Székesfehérváron, Balassagyarmaton, Jászberényben, Debrecenben, valamint a szlovákiai Révkomáromban.
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. Mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: “a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Forrás:MTI