Németh Balázs ma már Silverstone-ban húzta a gázt

A mai nappal kezdetét vette a Supersport világbajnokság idei kilencedik nagydíja, a silverstone-i versenyhétvége, amelyen természetesen részt vesz a Complus SMS Racing magyar pilótája, Németh Balázs is.

A Supersport mezőnyét Angliára jellemző időjárás fogadta az első silverstone-i tréningen, hiszen a kategória versenyzői, köztük Balázs is, szitáló esőben volt kénytelen pályára gurulni. A délutáni első időmérőt azonban már szárazon teljesítette a 25 éves pilóta, aki a harmincadik időt motorozta a közel hat kilométeres ringen. Sajnos a H-Moto Team versenyzője számára ez a hétvége sem kezdődött problémamentesen, mivel egy olyan technikai hiba hátráltatta, ami már korábban is jelentkezett. A magyar versenyző és csapata ettől függetlenül képes volt előrelépést produkálni a CBR600RR beállításait illetően bízva abban, hogy ez a kezdeti lendület a hétvégi folytatásban további tizedeket hozhat majd. Németh Balázs célja, hogy a korábbi évek során futott legjobb időeredményeit próbálja megközelíteni a szombati második kvalifikáción.

A Supersport második időmérőjére szombaton magyar idő szerint 17:05-kor kerül sor, míg a vasárnapi futamot 14:30-kor rendezik, amelyet az Eurosport élőben közvetít majd.

Németh Balázs: „A délelőtti szabadedzés csöpögő, illetve szitáló esőben vette kezdetét, azonban a pálya nem volt annyira vizes, hogy az esőgumikat fel tudjuk rakni, ezért száraz abroncsokkal, igen óvatosan kezdtem meg a körözést. A délutáni időmérőre szerencsére változott a helyzet és akkor már jó idő fogadott minket. Sajnos azonban egy már-már szokásosnak mondható elektronikai probléma ezúttal is hátráltatott, mivel az egyik szenzorral valami probléma volt és olyan helyeken szabályozott le a motor – például egyenes szakaszokon – ahol egyáltalán nem lett volna szabad. Ettől eltekintve a futómű beállításokon úgy gondolom, hogy képesek voltunk javítani, a holnapi edzésen pedig szeretnénk néhány új dolgot kipróbálni, amik remélhetőleg további előrelépést hoznak. Abból a szempontból nem állunk valami jól, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti időmtől is jócskán el vagyok maradva. Az az igazság, hogy a motorerőnk sem az igazi. Remélem, hogy a folytatásban marad a száraz idő, habár itt Angliában sosem tudni.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*