Nem függeszti fel a Takarékbank a személyi hitelek igénylését

Folyamatosan lehet igényelni a Takarékbanknál személyi hiteleket, amelyek feltételeit a veszélyhelyzet miatt hozott kormányzati intézkedések részletszabályainak megfelelően módosítani fogják, így kiküszöbölhető, hogy akár átmeneti időre is fennakadás legyen a személyi hitelek igénylésénél.

Az ügyfelek továbbra is igényelhetnek személyi hitelt a Takarékbanknál, a mai naptól kezdődően az új szabályoknak megfelelően. Magyarország egyik legnagyobb, 1,1 millió ügyfelet kiszolgáló pénzintézete a kormányzat céljainak megfelelően jár el, és elkötelezett a bajba jutottak megsegítésében.

Az ügyfelek az első időszakban még a korábbi nyomtatványokon adhatják be a kérelmeket, a szerződések viszont már az új feltéteket tartalmazzák majd.

A rendkívüli időszakban alkalmazott hitelfeltételekről szóló részletszabályok megjelenését követően a Takarékbank szakemberei napokon belül átállítják a banki folyamatokat és rendszereket, a szerződések már az új szabályok szerint lépnek hatályba, de a hiteligénylés addig is folyamatos.