Négyéves eltiltást kapott Horváth Bence

kajak

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, egy kajakos versenyző a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) által megrendelt tavaly júniusi vizsgálaton pozitív dopping-mintát produkált.

Horváth Bencét – akit az MKKSZ Elnöksége atipikus mintája miatt már korábban a riói olimpiára készülő csapatból is visszahívott – a doppingbizottság most négyéves eltiltással sújtotta. A versenyző a tárgyalás során nem ismerte el a tiltott szer használatát, azonban magyarázattal sem tudott szolgálni arra vonatkozóan, hogy a szer hogyan került a szervezetébe.

Az MKKSZ 2017-ben 25 millió forintot költött a HUNADO-n keresztül doppingellenőrzésekre és idén is ugyanekkora összeget fordít arra, hogy kiszűrje azokat a versenyzőket, akik nem megengedett eszközökkel élnek.