Nap, mint Nap – fotókiállítás a könyvtárban

Naplementéről és napfelkeltéről nyílt fotókiállítás november 22-én pénteken a Szabó Ervin Könyvtár, Márai Sándor Könyvtárában.

A képek alkotója Sződy Szabolcs nem fotóművész. Egyszerűen csak megörökítette utazásai, nyaralásai során a napfelkeltéket és naplementéket, ahol tehette:

„Fotóimat szűk 20 év gyűjteményéből válogattam ki. 7 ország 24 képe lett kiállítva. Nem volt tudatos gyűjtés ezeknek a természeti szépségeknek a megörökítése. Egyszerűen csak megtetszett és elkezdtem fényképezni. Némely kép telefonnal vagy egyszerű kis fényképezőgéppel készült. Persze a többségéhez komolyabb tükörreflexest használtam. Semmilyen utómunkát nem használtam. Ahogy az objektív megörökítette az adott pillanatot, úgy került papírra a kép. A kiállítás ötlete körül-belül 5-6 éve pattant ki a fejemből, de sokévnyi szervezés és megfelelő helyszín kellett hozzá, hogy azt mondjam: most megmutatom legjobb képeimet. Örülök, hogy ez sikerült, és jó néhány hétig megtekinthető ez a válogatás itt a könyvtárban.” – mondta el Szabolcs a kezdetektől a kiállítás megnyitójáig a képek útját.

A barátok és ismerősök jó része azt gondolta a fotókiállítás hallatán, biztosan autóversennyel kapcsolatos képek lesznek láthatóak. Mivel Szabolcs és fivére Zsolt autóversenyeznek illetve sportfotókat készítenek. Így sokak meglepetésére most egy teljesen új területtel, a tájfotózással lepte meg a látogatókat Szabolcs.

A fotókiállítás 2020. január 10-ig tekinthető meg a Szabó Ervin Könyvtár, Márai Sándor Könyvtárában, a 1016 Budapest, Krisztina krt. 87-91. szám alatt.