Nani Roma: “Ha nem hibázok, megnyerhetem a versenyt”

A Dakar 2004-es bajnoka a hétvégi, Pápán rendezendő HunGarian Baján is folytatná idei győzelmi sorozatát

Egy nap, és az autósport szerelmesei a WTCC és a Forma 1 után újabb szakág világklasszisait láthatják Magyarországon versenyezni. Ezúttal Pápa központtal rendezik meg az FIA és a FIM égisze alatt a jubileumi, tizedik HunGarian Baja Terep-rally Világkupa futamot, amelyen többek között a verseny fő esélyese, a 2004-es Dakar-bajnok az idei összetett harmadik helyén álló Nani Roma is elindul a szintén Dakar-győztes Michel Perin navigátor társaként. A Mini pilótája ezt megelőzően három versenyt nyert meg zsinórban, és a magyar viadalon sem szeretne a vert mezőnyben végezni.

 – Eddig elég jól szerepel idén, hiszen három győzelmet aratott zsinórban. Mit vár a HunGarian Bajától?

– Természetesen mindig, mindenhol győzni szeretnék, de ez most nem lesz egyszerű. Ez a szezon eddig nagyon jól sikerült nekem és Michelnek. Nyertünk Dubaiban, Argentínában és legutóbb Spanyolországban, de ez egy új verseny, új körülmények, új pálya, így nem lesz egyszerű megint elsőként zárni. De csak a győzelemre koncentrálunk. Még soha nem voltam a HunGarian Baján, de jó érzéseim vannak.

 – Ugyan a Baján még nem, de Magyarországon már igen versenyzett. Milyen emlékei vannak?

– Nagyon szépek. A 2008-as Central Europa keretén belül voltam Magyarországon és Romániában, mindkét helyen nagyon jó volt látni az emberek és szurkolók lelkesedését, valamint az utak is kiválóak voltak. Emlékszem, hogy nagyon olyan napok is voltak, melyek nem voltak túl nehezek navigációs szempontból, de nagyon megterhelő volt a pilótáknak. Nem tudom, hogy milyen időnk lesz a hétvégén, de amikor legutoljára itt voltam, akkor volt minden, eső, hó…

 – Azok érzelmileg megterhelő napok lehettek a számára…

– Igen, a feleségem éppen a kórházban volt, és akkor született meg a fiam.

 – Ha nem is indult rajta, azért figyelemmel kísérte az utóbbi években a HunGarian Baját?

– Igen, és mindenkitől csak jókat hallottam a szervezésről, valamint magáról a versenyről is. Biztos vagyok benne, hogy az idei Baja is nagyon jó lesz.

 – Mit gondol a mezőnyről? Ki lehet a legnagyobb ellenfele?

– Természetesen a csapattársam, Krzysztof Holowczyc, aki egy nagyon jó versenyző egy nagyon jó autóval. De rajta kívül is lesz néhány erős ellenfél, például a Toyotával versenyző Coffaro, vagy a rengeteg helyi tapasztalattal rendelkező Zapletal. Legalább négy-öt pilóta van, akik nagyon jók, tehát nagyon kell koncentrálnunk arra, hogy ne kövessünk el hibát. Ha nem hibázok, megnyerhetem a versenyt.

 – Mi a véleménye a magyar versenyzőkről?

– Minden alkalommal, amikor egy másik országba megyünk, biztos van egy-két olyan helyi versenyző, aki meglep minket. A magyarokat nem igazán ismerem, de biztos lesz pár nagyon gyors pilóta, és már alig várom, hogy megküzdhessek velük.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*