MSZP: véget ért az MKB privatizációja?

Mesterházy Attila (MSZP) az MKB privatizációját elevenítette fel, szerinte a folyamat nem szólt másról: az állam megmentett egy bankot, majd átjátszotta azt fideszeseknek. Mindezt közpénzből, átláthatatlan módon, a legnagyobb titkolózás mellett. Létrehozták a Fidesz bankját, aminek strómanokon keresztül két tulajdonosa van, Matolcsy György, illetve a miniszterelnök. Azt kérdezte, hogy véget ért-e a folyamat, vagy megvesznek más bankokat is, és mi a cél? Arra is kíváncsi volt, hogy távozik-e Matolcsy György a jegybank éléről ennek a nagybanknak az élére.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke úgy reagált: az MKB privatizációja igazi, magyar, 21. századi sikertörténet, ami nem egyedüli.
A bank külföldi tulajdon mellett négy év alatt négyszázmilliárdos veszteséget halmozott fel – emlékeztetett, hozzátéve: az MKB-t bankszanálás keretében megtisztították, majd privatizálták. A 18 milliárdos vételár mellett 37 milliárdos bevétellel jelent meg – részletezte. Kijelentette: sem tulajdonosa, sem vezérigazgatója nem lesz a banknak.

Forrás:MTI