MSZP: a két ország közötti jó viszony nemzeti ügy, de Netanjahu részévé vált a kormányzati kampánynak

Az MSZP szerint Magyarország és Izrael hagyományosan szövetsége egymásnak, a két ország közötti hosszú távon fenntartható jó viszony nemzeti ügy. A szocialisták bírálják Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt, mert olyan kijelentéseket tett, amellyel részévé vált a magyar belpolitikának, a kormány kampányának.

    Erről Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségének tagja beszélt kedden Budapesten sajtótájékoztatón Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök látogatásával kapcsolatban.
    Az ellenzéki politikus szerint a két ország közötti jó viszony felül áll a pártok közötti vitákon és azt kívánta, hogy a két miniszterelnök találkozója kölcsönösen jó legyen mind a két országnak.
    Hozzátette: elítélik azt, hogy Benjámin Netanjahu partnere kíván lenni Orbán Viktor miniszterelnöknek egy olyan belpolitikai kampányban, amelynek középpontjában “az ellenségkeresés, az uszítás, a hergelés és a népbutítás áll”.
    Sajnálják, hogy ez olyan időszakban történik, amikor “a gonosz és ostoba kormányzati kampány” szítja a magyarországi antiszemitizmust – közölte, hozzátéve, azt is sajnálják, hogy a miniszterelnök kijelentései a magyarországi zsidóság körében csak fokozzák a bizonytalanságot.
    “Értjük mi, hogy a két miniszterelnök közös főtanácsadója, Arthur Finkelstein két helyre is eladta a gyűlöletterméket, ugyanakkor nagyon reméljük, hogy kettejük találkozójának nem csak a hergelés lesz az egyetlen eredménye” – fogalmazott.
    Bárány Balázs beszélt arról is, hogy sajtóhírek szerint Orbán Viktor “propagandalevelet” küld a határon túli választóknak, hogy az 2018-as választáson való részvételhez szükséges regisztrációra biztassa őket.    
    Hozzátette: nem igazságos, hogy ez a lehetőség csak a jelenlegi miniszterelnök számára adott. Szerinte a választások tisztasága és az esélyek egyenlősége megköveteli, hogy ez a lehetőség rendelkezésére álljon “Orbán Viktor legfőbb kihívójának, Magyarország leendő miniszterelnökének, Botka Lászlónak” is.
    Arra szólította fel a kormány a választások tisztaságára való tekintettel, az MSZP számára is tegye elérhetővé a határon túli választók postacímét.

Forrás:MTI