MSZP: a gazdasági bizottság vizsgálja meg az MNB szerepét a devizahitelezésben

Az MSZP kezdeményezi, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága vizsgálja meg, milyen felelősség terheli a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) a devizahitelezés miatt, és miért nem lépett fel a jegybank, amikor látta a problémákat.

    Mesterházy Attila, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a 2013-as jegybanktörvény szerint az MNB alapvető feladata a többi között a pénzügyi szervezetek által nyújtott szolgáltatásokat igénybe vevők érdekeinek védelme, azaz fogyasztóvédelmi feladata is van.
    A sajtótájékoztatón lejátszottak egy hangfelvételt, amelyről a politikus azt mondta, Nagy Mártonnak, a MNB alelnökének egy 2015-ös, az ELTÉ-n tartott előadásán készült. Az alelnök arról beszélt a devizahitelezéssel összefüggésben, hogy 2008-ig nem voltak jelentős kilengések a forint árfolyamában, továbbá a bankok nem adtak megfelelő tájékoztatást a kockázatokról.
    Mesterházy Attila közölte, pereket buknak el az emberek azért, mert a jegybanknak volt egy olyan állásfoglalása, miszerint nem lehet megállapítani az árfolyam irányát. A bankok így tudnak kibújni a felelősség alól – mutatott rá.
    Úgy értékelt, ha az MNB-nek eljárást indított volna a nem megfelelő tájékoztatás miatt, akkor bebizonyosodott volna, hogy a bankok átverték az embereket és most nem kellene kilakoltatni nagyon sok embert.     Szakács László, az MSZP elnökhelyettese közölte, követelik, hogy az MNB járjon el ezekben az ügyekben. Kérdéseket tesznek fel a jegybanknak, hogy eddig hány közérdekű keresetet indított és hányat nyert meg a bankokkal szemben – mondta. Hangsúlyozta:  ha azt válaszolják, nem tettek semmit, akkor ki lehet mondani: a jegybank nem független, a bankok zsebében van.
    Kérdésre válaszolva elmondta, hogy 2013 előtt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) felügyelte a pénzintézeteket, 2013-ban azonban összevonták az MNB-vel. Azóta vannak a brókerbotrányok, a devizabotrányok – tette hozzá, mindezt azzal magyarázva, hogy a jegybank nincs felkészülve érdekvédelmi feladatai ellátására.
    Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője szerint az adósokat megtévesztették a bankok, ezért országjárásba kezdenek, hogy felhívják a devizahitelesek figyelmét erre.

Forrás:MTI