Motorsport World Expo – minden ami az autósporthoz kell

November 15-17 között rendezték a kölni vásárváros és kiállítás ( KölnMesse ) területén a Professional Motorsport World Expo-t. Itt ismét bepillantást nyerhettünk az autó és motorsport felsőkategóriás szakágainak beszállítói, alkatrészgyártói, fejlesztői és felszerelései közé. Több, mint 250 kiállító képviseltette magát a rendezvényen a három nap alatt.

 

Megnyílt a Show

 

A szerdai nyitáskor már délelőtt nagy volt az érdeklődés a 10-es pavilonban.

A különböző verseny kiegészítők, kesztyűk, sisakok, versenycipők mellett sok-sok technikai termék és megoldások, fejlesztések kerültek bemutatásra. Így a versenyautókhoz szükséges alkatrészek, mint pl. a kuplung, féktárcsák, féknyergek és pedálok. A professzionális váltók világa főleg a manufaktúráké. Készítőik a gyári házba építik be a spéci szekvenciális 7 illetve már 8 fokozatú váltót, majd teljesen elektronikusan vezérelve a másodperc tört része (századok) alatt történő váltását hivatott irányítani. Több kiállító közül a litván Samsonas, az angol Hewland és XTrac cégeket emelnénk ki.

A nagy múltú Cosworth elektronikai termékeit és versenymotorját hozta el, ami akár egy Formula 3-as vagy rallyekrossz autóba is beszerelhető.

Az AP Racing hatalmas GT, Le Mans karbon és acél féktárcsái mellett Forma 1-es kuplungját is bemutatta. A látványosan kisméretű karbon szerkezeteket tíz Forma 1-es csapat használja 2016 után 2017-ben is.

2015/2016-os Ford WRC motor az M Sport gyártmánya: 315 lóerős, 420 Nm nyomatékkal. A látvány is elég, nem kell hozzá több kommentár.

A Bilstein nem csak világhírű és nagy múltú lengéscsillapító-gyártó cég, hanem a motorsportban igen sikeres is. A Kamion Európa-bajnokságtól az endurance versenyeken át a rallye-ig sikeres csapatokkal dolgozott és dolgozik együtt.

Gumiabroncsból a Nankang fél slick versenyabroncsai mellett az új SL 1-es slick gumiját mutatta be, amely komoly kihívója a többi nagy márkának. Ára és minősége miatt legfőképpen.

Fontos része minden autónak a kormány. Hogy jobbra és balra forduljuk. Ez releváns, azonban a mai versenykormányok már a kezelőszerveket is tartalmazzák, ahogy az elektronikát, az autó „agyát” is sokszor. Örömünkre szolgált, hogy a BF1 Systems jóvoltából kezünkbe is vehettük az Aston Martin, a Ferrari és a Marussia F1-es kormányát. Az utóbbi eredetileg is az F 1-en használt volt, tehát ezzel száguldott egy időben a 2013-as és 2014-es év két pilótája.

Tanulmányok

A szakmai előadásokból, workshopokból naponta 5-6 hangzott el, idén is két teremben. A kipufogóktól a versenypályák tervezésén és biztonságán keresztül a versenyautók építéséig, részleteiben. Itt az új Porsche GT3-at emelnénk ki, amely megtartotta eredeti formájának vonalait, közben a benne rejlő technika már 21. századi high-tech. Ára borsos: 192 ezer Euro.

Anyagismeret

A kevlár és a karbon. A karosszéria nagyobb darabjaitól kezdve az apróbb, kormányelemekig méretre „szabják”, hogy erős és könnyű legyen. Nem mellesleg nagyon is dekoratív a karbonszálak látványa. Az idei show-n több cég képviseltette magát „karbonügyileg”. Meg kell említenünk a Capricorn és Reverie cégeket, amelyek felsőfokon dolgoznak a kompozitokkal.

Hajtókarokból, gyűrűkből, tuning-motorokból és az ehhez tartozó speciális alkatrészekből sem volt hiány. Ahogy a bér-versenyautókból sem, hiszen egyre több tuning cég készít és készít fel rajtra kész versenyautókat. Amiknek bérlése természetesen sok pénzért bérbevehető a megfelelő asszisztenciával, de profi szakműhelyektől.

A kiállított versenyautók … a Kremer Porsche, Formula E, GT 3 GT 4 versenyautói is igen magas technikai színvonalat képviseltek.

 

 

 

Díjkiosztó gála

A rendezvény része volt a szerda esti díjkiosztó gálavacsora. Több száz meghívott – többek között mérnökök, csapattagok, kiállító-forgalmazó és sajtómunkatársak is – tiszteletét tették az elegáns esten, aminek fő eseménye a díjkiosztó gála volt. Itt kilenc kategóriában adtak át díjat:

Az Év versenyautója: M-Sport Ford Fiesta WRC

Az Év Motorsport csapata: Jackie Chan DC Racing

Az Év motorja: Mercedes-AMG M08 EQ Power+ 1.6-liter V6 (Formula 1, AMG Mercedes)

Az Év mérnöke: Chris Williams, rallye vezetőmérnök, M-Sport

Az Év motorsport létesítménye: Thermal Club, Palm Springs

Az Év technológiája: Bosch CAS-M3 ütközési elkerülési rendszer

Az év bajnoksága: Formula E

Az Év ifjú brit rallyversenyzője: Ewan Tindall

Kiemelkedő hozzájárulás a Motorsporthoz: Giampaolo Dallara, Dallara

 

Összegzés

 

A nagyon ritkán látható versenyalkatrészek, a tuning cégek és manufaktúrák által tervezett majd gyártott termékek, a fejlesztések, megoldások és végül a kész versenyautók összességében teljes képet mutattak a világ motorsport technikájáról, meghatározó szakágakban, meghatározó világcégekkel. Ahogy világunkban sok minden, a járműtechnika és a motorsport is követi a fejlődést és a trendet. Ennek látványa – ahol kézzel fogható volt szinte minden – nagy élményt nyújtott a szakmai látogatók számára. A szöveg mellett beszéljenek a képek összeállításunkban.

 

Szöveg: Sződy Szabolcs

Fotók: Sződy Zsolt és Sződy Szabolcs