Most Jakab Juliért szorítunk

Napszállta2Miközben az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmje, a Napszállta a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a világ legjobbjaival az Arany Oroszlánért versenyez, a hazai újságírók is megnézhették a közel két és fél órás alkotást az Urániában. A Saul fia rendezője ezúttal nem egy színészt, hanem egy színésznőt követ felháborító, gyomorforgató, a végletekig kiélezett, sötét jelenetek hosszú során át.

A híres budapesti kalapszalon tulajdonosának lánya, Leiter Írisz (Jakab Juli játssza torokszorítóan) megmagyarázhatatlan ötlettől vezérelve az új tulajdonosnál, Brill Oszkárnál (Vlad Ivanov adja briliánsan) szeretne munkát vállalni. Hamarosan kiderül, hogy az előkelő szalon nem egészen az, aminek látszik. Brill úr olyan hitvány játékokba is belemegy az Osztrák-Magyar Monarchia legfelsőbb köreinek barátsága érdekében, amely minden jóérzésű ember számára elfogadhatatlan. Írisz mindenről a saját szemével akar meggyőződni. Minden apró részletet meg akar tudni azon az áron is, hogy a tisztességét, sőt a puszta életét teszi kockára mindezért. A szalonban, s a magyar fővárosban történő események jól példázzák az első világháború előtti évek a minden eresztékében recsegő-ropogó Monarchia züllött, embertelen, pusztulás felé vágtató életét.

Míg a naiv Írisz számára minden teljesen világos lesz, filmidőben mérve sem kevés. E sorok írója, aki a klasszikus, történetmesélős filmeken szocializálódott, hősiesen ült az időnként kényelmetlennek érzett székében. Kérdés, rá bírja-e magát venni erre az Y generáció?

Napszállta

Nemes új filmje Velence után Észak-Amerikában mutatkozik be: a Napszálltát a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos válogatásába is meghívták. A filmet már a világpremier előtt közel hetven ország filmforgalmazója vásárolta meg világszerte.

Megemlítendő még, hogy a közel száz fős szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel, osztrák és német színészek játszanak a filmben. A magyar szereplők között találunk ismert, pályakezdő és amatőr színészeket is. Balsai Móni, Nagy Zsolt, Czukor Balázs, Fancsikai Péter, Zsótér Sándor, Kormos Mihály, Lázár Kati, Dobos Evelin és Moldován Dorottya is jelentős szerepekben tűnnek fel. Több színész is érkezett a történelmi Magyarország területéről: a Felvidékről Bárdos Judit, Molnár Levente Erdélyből, Dino Benjamin pedig a Vajdaságból.

Nemes Jeles László új filmjében sikerült túlnyomó részt azokkal a nagyszerű alkotókkal és szakemberekkel dolgoznia, akikkel a Saul fiát is készítette. A Napszállta operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője – az azóta elhunyt kiváló szakember – Melis László, sound designere Zányi Tamás (megint varázsol, néha úgy érzi az ember, hogy megbolondul ebben a hangzavarban), díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi. A rendező a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is.

A Napszállta a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült, Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével, a Magyar Nemzeti Filmalap 1,59 milliárd forintos támogatásával.

A film a Mozinet forgalmazásában 2018. szeptember 27-én kerül a magyar mozikba.

Jó hírek a premier előtti, közönségtalálkozóval összekötött vetítésekről: teltházas a szentendrei p’Art moziban (09.16.), a budapesti Puskin moziban (09.16.), az Uránia Nemzeti Filmszínházban (09.17.), a Művész moziban (09.18.) és a Cinema City Arénában (09.19.) tartott vetítés! A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a forgalmazó új premier előtti előadásokat hirdetett meg országszerte.