Moór Marianna és Mészáros László Kállai Ferenc – életműdíjas

A Kállai Ferenc – életműdíjat, mint minden évben ezen a napon, idén is március 27-én, a Színházi Világnap alkalmából osztották ki. Ebben az évben Moór Marianna színművésznő és Mészáros László világosító vehették át Szegeden az elismerést.

Kállai Ferenc 1948-tól a Nemzeti Színház tagja volt. Színházát akkor sem hagyta el, amikor azt először épületétől, majd nevétől is megfosztották.

Művészi nagyságát, színészi zsenialitását az eljátszott több száz szerep, a klasszikus és modern, a magyar és világirodalom nagy alkotásainak drámai és vígjátéki főszerepei bizonyítják.

Emberi nagyságát, színésztársai, kollégái iránti nagyrabecsülését és szeretetét bizonyítja a végakaratában a Magyar Színház javára létrehozni rendelt Alapítvány.

Kállai Ferenc a színházat egységként értelmezte, minden munkatárs munkáját egyenrangúnak tartotta, az előadás ugyanolyan fontos részének tekintette a közönség által látott színészi, rendezői munkát, s az ehhez szükséges színpad mögötti tevékenységet.

Az alapítvány létrejötte részben feleségének köszönhető.

A díj célja:

– a volt Nemzeti Színház és Magyar Színház művészi munkájában minimum 20 évig a múltban és jelenben kiemelkedő részt vállaló színészek és technikai munkatársak évenkénti – a Színházi Világnapon történő – elismerése

– Kállai Ferenc emlékének ápolása

– a művészpálya produktumainak megőrzése az utókor számára

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*