Minden, ami az autósporthoz kellhet

November 7-9-e között rendezték a kölni vásárváros és kiállítás, azaz a KölnMesse területén a 13. Professional Motorsport World Expo-t, amelyen bepillantást nyerhettünk az autó és motorsport alkatrészgyártói, fejlesztői és felszerelései közé. Több, mint 230 kiállító képviseltette magát a rendezvényen.

A teljesség igénye nélkül különböző kiegészítőket, versenyruhákat, sisakokat mutattak be, majd az autókhoz szükséges alkatrészek, mint pl. a kuplung, féktárcsák, féknyergek és pedálok is a szemünk elé kerültek. Mint kiderült, a professzionális sebességváltók világa főleg a manufaktúráké. Készítőik a gyári házba építik be a spéci szekvenciális 7 illetve már 8 fokozatú váltót és a teljesen elektronikusan vezérelt (a másodperc tört része – századok – alatt kapcsoló) irányíókat hozzájuk. Több kiállító közül a litván Samsonas céget emelnénk ki.

A nagy múltú Cosworth elektronikai termékeit hozta el. Jelenleg ők túraautók versenybeszállítói is egyben.

 

Az XTRAC sebességváltó cég egy „ékszerszalont” hozott el most is a kiállításra. Csodás kinézetű váltók, fogaskerekek és kiegészítő alkatrészeik csillogtak a vitrinekben. Árait nem mertük megkérdezni. Azonban azt megtudtunk, hogy a váltók cca. 3 évig gond nélkül használhatók. Egy hosszútávú versenyen is „csak” karcolásokat, apróbb sérüléseket szereznek a dolgozó fogaskerekek, ami javítható, cserélhető a kopások során is.

A Brembo Racing hatalmas GT, Le Mans karbon és acél féktárcsái már a profi illetve a hosszútávú versenyautók lassítására hivatottak.

Futómű alkatrészekben a ZF, Bilstein és a KW-t emelnénk kis szép és méretes standjukkal.

A szakmai előadásokból, workshop-okból naponta 4-5 hangzott el, idén két teremben. A versenypályák tervezésén és biztonságán keresztül a versenyautók építéséig, részleteiben.

 

Továbbra is a karbon …

 

Említést kell tennünk a különböző anyagokról, melyeket a versenytechnológiában használnak. A régebben sűrűn felhasznált acél, néhol fa és üvegszál elemek már csak elvétve használatosak. A vázak többsége alumínium-ötvözetből, újabban már műanyagból készülnek. Ahol ez sem elég, ott jön a kevlár és a karbon. A karosszéria nagyobb darabjaitól kezdve az apróbb, kormányelemekig méretre „szabják”, hogy erős és könnyű legyen. Nem mellesleg nagyon is dekoratív a karbonszálak látványa. Az idei show-n több cég képviseltette magát „karbonügyileg”. Sőt, már egy újabb anyag is feltűnt a versenypiacon. Egy új kompozit természetes anyagokból, amely lényegében lenrost alapú.

A motoralkatrészek armadája volt látható és megvásárolható sok standnál. A dugattyúk, dugattyúgyűrűk, szívósorok és hajtókarok főleg a nagyteljesítményű versenygépekhez készültek, de a kisebb autókhoz is számtalan tartozék járt.

A bér-versenyautókból továbbra is népszerűek, hiszen egyre több tuning cég készít és készít fel rajtra kész versenyautókat. Amiknek bérlése természetesen borsos áron van, de szakműhelytől.

 

A biztonsági felszerelések között a HANS, a tűzálló ruházatok új kollekciója és a formula autók szükséges fejvédelme a „glória” is látható volt. Mint megtudtuk, csak három cég készít ilyen titánium glóriákat, ezek között az egyik az SST Technology, amely saját standján állította ki az érdekes „csövet”.

 

A kiállított versenyautók között megtaláltuk a magyar vonatkozású Hyundai I30-as, a GKN standján. Michelisz Norbert versenyautója – amely egyben most Gabriele Tarquini autója is volt – képviselte a céget, a WTCR-t és talán az egyik legszebb is. A Japo Motorsport nulla kilométeres Opel Astra TC-R-je vérbeli épített versenyautó. Már csak fel kell matricázni, mivel hófehér. Ára igen borsos: 37 millió Forint, persze rajtkészen áll a megrendelő részére. Az egyéb tuning és versenyautók is magas technikai színvonalat képviseltek. Közöttük a Nürburgringen bérelhető BMW és Porsche a KTM GT autója is. Elmaradhatatlan márka a Lamborghini, ebből kettőt is láthattunk. Egy verseny és egy sportváltozatot.

Díjkiosztó gála

A rendezvény része volt a szerda esti díjkiosztó gálavacsora. Több száz meghívott – többek között mérnökök, csapattagok, kiállító-forgalmazó és sajtómunkatársak is – tiszteletét tették az esten, aminek fő eseménye a díjkiosztó gála volt. Itt hat kategóriában adtak át díjat. Az est különleges vendége volt Dr. Jonathan Palmer ex-Formula 1-es autóversenyző, aki nem csak díjat vett át, hanem a születésnapját is itt ünnepelte.

A nagyon ritkán látható versenyalkatrészek, a tuning cégek és manufaktúrák által tervezett majd gyártott termékek, a fejlesztések, megoldások és végül a kész versenyautók összességében teljes képet mutattak a világ motorsport technikájáról, meghatározó szakágakban, meghatározó világcégekkel. Ennek látványa – ahol kézzel fogható volt szinte minden – nagy élményt nyújtott a szakmai látogatók számára. A szöveg után beszéljenek a képek összeállításunkban.

 

Szöveg: Sződy Szabolcs

Fotók: Sződy Zsolt és Sződy Szabolcs