Miklósa 25!

Január 21-én Miklósa Erikát ünnepli az Erkel Színház közönsége. Magyarország egyik legnépszerűbb operaénekesnője pályafutásának 25. évfordulójára külföldi művészbarátait is Budapestre invitálta. Daniela Pini és Leonardo Ferrando mellett színpadra lép még Boncsér Gergely, Dolhai Attila és Horváth István is, a műsorban Miklósa Erika specialitása, a koloratúr bravúráriák mellett a musical és az operettvilág slágereiből is adnak ízelítőt.

Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda

Miklósa Erika először 1990-ben lépett színpadra a Magyar Állami Operaház történetének legfiatalabb szerződtetett művészeként. Két év múlva már élete első külföldi fellépését is abszolválta Brüsszelben, majd még ebben az évben Mannheimban megkapta Mozart Varázsfuvolájában az Éj királynője szerepét. Nemzetközi karrierje ezek után gyorsan ívelt felfelé, védjegye lett ez a figura, amellyel az összes jelentős színpadon fellépett Londontól Párizsig, Münchentől New Yorkig. Különleges hangjával meghódította a világot, meghívások tömkelegével, és közel ötszáz előadással a háta mögött ő lett a legkeresettebb művész ebben a szerepben.

2004-től állandó fellépője a New York-i Metropolitannek, otthona mindemellett mindvégig Magyarország, így szerencsére a budapesti Opera és az Erkel Színház közönsége is láthatja, az idei évadban például a West Side Story Mariájaként énekelt egy sorozatot, márciusban pedig a Hunyadi László Gara Máriájaként lép színpadra. Az Opera nyári, szabadtéri bemutatójában a Traviata női főszerepében a hírhedt Violetta Valéryt alakítja. A nagyszabású produkciót június 24-én és 26-án láthatja a közönség a Margitszigeten.

Miklósa Erika a fajsúlyos szerepek mellett előszeretettel lubickol vígoperákban is, ősszel Malmőben csillogtathatta meg kiváló humorát Adèle grófnő szerepében, Rossini Ory grófja c. darabjában. E produkcióban dolgozott együtt Daniela Pini olasz énekesnővel és Leonardo Ferrando uruguayi-olasz tenorral, akik most a magyar fővárosba látogattak, hogy részt vegyenek a ragyogó koloratúrszoprán ünnepi koncertjén.

Pini a bolognai egyetemen zenetörténetből szerzett diplomát, majd Modenában tanult énekelni. Hangjának különleges hajlékonysága lehetővé teszi, hogy egészen különböző zenei stílusokban is helytálljon a barokktól a kortárs zenéig: repertoárján több mint negyven szerep található. Számos olasz játszóhely mellett Seattle, Tokió, Frankfurt, Párizs és London közönsége is láthatta már. A közelmúltban Malmö mellett Nizzában és Toulonban énekelt.

A montevideói születésű Leonardo Ferrando zenei tanulmányait a Teatro del Centróban és az Escuela Universitaria de Músicában kezdte, majd Buenos Airesben és Firenzében vett leckéket. Európában Brémában debütált a Hamupipőkében. Elismert rendezők alkotásaiban fellépett már többek között Berlinben, Innsbruckban, Bergamóban, Sao Paulóban. A belcanto repertoárra specializálódott énekes számos verseny döntőse volt, díjakkal is jutalmazták, emellett két jelentős ösztöndíjat nyert el.

Miklósa Erika egyedi adottságai mellett egyedi személyiség is. Zenei világkarrierje mellett komoly sportéletet él, 2013-ban egy Los Angeles-i Éj királynője-széria közben lefutotta a New York City Marathont. Mindemellett az önkéntesség magyarországi nagyköveteként komoly szerepet vállal jótékonysággal és a tehetséggondozással kapcsolatos ügyekben is. A pályájának 25. jubileumát ünneplő operacsillag egyedisége a január 21-i est műsorában is megmutatkozik. Az operaáriák mellett a Quartett Escualo kíséretével könnyedebb, latin műsorszámot is énekel Leonardo Ferrandóval. További közreműködők: Szlama László (koboz), továbbá a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara. A Miklósa25 című est karmestere Silló István.