Miért kallódik annyi fiatal a munkaerőpiacon?

Miközben a hazai munkanélküliségi ráta a harmadik legkedvezőbb az Európai Unióban, az ifjúsági munkanélküliség még mindig a kétszerese ennek. Ma a vállalatok jórésze munkaerőhiánnyal küszködik, miközben sok fiatal nem talál munkát. A szakértők az alapképzés erősítésében és újfajta, a kommunikációs kompetenciákra nagyobb hangsúlyt helyező tréningek elindításában látják a lehetőséget a fiatalok foglalkoztatásának javítására. A Coca-Cola HBC Magyarország idén ősszel ingyenes tanfolyamot indít #énjövőm elnevezéssel, ahol többek között önismeretre, állásinterjú helyzetek és a visszajelzések kezelésére tanítják a fiatalokat.

 071B6895

A legfrissebb munkaerőpiaci adatok szerint Magyarországon 5 százalék körüli a munkanélküliség, aminél csak Csehország és Németország rendelkezik alacsonyabb értékkel az Európai Unión belül. Ugyan nagy ütemben csökken, ám az ifjúsági munkanélküliség még mindig bő 10 százalékos Magyarországon, vagyis a kétszerese a teljes népeségen belül mért rátának. Kormányzati szakemberek, kutatók és nagyvállalat egyetértett abban, hogy a fiatalok elhelyezkedését ösztönző gazdaságpolitikai intézkedések mellett, a képzés erősítésére, kormányzati és nagyvállalati összefogásra van szükség ahhoz, hogy több fiatal találjon munkát.

Tóth Valentin, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója az üdítőital gyártó #énjövőm elnevezésű képzési programját mutatta be, amely kommunikációs kompetenciák fejlesztésére koncentrál. A vállalati vezető a tréning sajátosságait azzal magyarázta, hogy a Coca-Cola HBC Magyarország által megrendelt kutatás szerint részben épp ezek, vagyis az önismeret, az önbizalom és a kommunikációs képesség hiánya az oka annak, hogy a fiatalok nem tudnak elhelyezkedni. „2020-ig összesen 8000 fiatalt vonunk be a képzéseinkbe. Nagy örömünkre szolgál, hogy együttműködő partnerként megnyertünk szakmai és civil szervezeteket, toborzási programunkban pedig részt vesz a Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci osztálya, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és területi kirendeltségei, egyetemek és ifjúsági szervezetek is.” – mondta Tóth Valentin.

 071B6705

A konferencián felszólalt Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, aki egyetértett azzal, hogy újabb, kompetenciafejlesztő, akár részismereteket is oktató tréningekre van szükség annak érdekében, hogy a munkaadók igényei és a munkakeresők elvárásai találkozzanak. A szakpolitikus hangsúlyozta, az elmúlt évek kormányzati, munkaerőpiacot érintő intézkedéseinek eredményeként 2012 óta a fiatalok munkanélkülisége a harmadára esett vissza Magyarországon. Elmondta, hogy a tartósan munkanélküli fiatalok foglalkoztatásáért a vállalatoknak nyújtott járulékfizetési kedvezmény százmilliárd forintos nagyságrendű.

2011 óta folyamatosan javul a magyar fiatalok aktivitása és foglalkoztatottsága. Ennek ellenére, a fiatalok aktivitási rátája mindössze 32 százalék körül volt 2016-ban, szemben a 45,8 százalékos nemzetközi átlaggal. A tartós munkanélküliség veszélyének leginkább kitett fiatalok azok, aki mind a képzésből, mind a munkából kiestek. A Coca-Cola HBC Magyarország új képzési programja elsősorban őket szólítja meg.