Michelisz: “Ebben az évben szerencsés vagyok a magánéletben, szerencsétlen a versenypályán”

Michelisz Norbert negyedikként ért célba a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi versenyhétvégéjének vasárnapi második, fő futamán.

Fotó: Dóka Attila

Fotó: Dóka Attila

    A Honda magyar pilótája – aki a nyitófutamot autója sérülése miatt ötkörös hátránnyal fejezte be – a hatodik pozícióból vágott neki a versenynek. A rajtnál megtartotta helyezését, majd egyet előrelépett egy kiesés nyomán. Egy rövid biztonsági autós fázist követően, Rob Huff büntetése miatt már a negyedik helyen körözött, de a verseny második felében már nem tudott javítani.
    “Rengeteg szurkolóm volt itt, szerettem volna visszaadni valamit nekik a drukkolásból egy dobogós helyezéssel – mondta Michelisz a futamok utáni sajtótájékoztatón. – Dupla dobogóban bíztam, ehhez több szerencse kellett volna az első, és jobb rajt a második futamon, de persze ez sem lett volna garancia. Szükség van elemzésre, pláne a második versenyt tekintve, mert bármennyire próbálkoztam, azt éreztem, nem tudok nyomást kifejteni az előttem haladókra.”
    Az MTI kérdésére, hogy esőben jobb szereplésre lett volna-e módja, kiemelte, szombaton nedves körülmények között jól működött az autója.
    “Ha ma esett volna, akkor nagyobb eséllyel fogalmazhattam volna meg futamgyőzelemmel kapcsolatos elvárásokat.” – mondta.
    Azt az érzést, amelyet a hungaroringi hangulat kelt benne, az apaságéhoz hasonlította: “mesélhetnek róla mások, de csak akkor érzed át igazából, ha itt vagy, ha megtörténik” – szögezte le friss édesapaként Michelisz.
    Ezzel a hétvége előtti negyedik pozíciójából az összetettben a holtversenyes hetedik helyre csúszott vissza Michelisz, a szintén 62 ponttal álló argentin Esteban Guerrieri már nyert futamot az idényben.
    “Ebben az évben szerencsés vagyok a magánéletben, szerencsétlen a versenypályán. Ilyen rosszul még nem indult szezon számomra, pedig a jó rajt tényleg nagyon fontos lett volna” – fejtette ki. Kiemelte, a bajnokság ugyan szoros, de a lemaradása az összetettben nagy. Meglátása szerint hat-nyolc, a végső győzelemre esélyes versenyző is van a mezőnyben.
    Az idényre előretekintve elmondta, nem adta fel célját, a végső elsőséget, ám csak sok szerencsével lehetne ismét versenyben a vb-címért. Leszögezte, ha olyan helyzetbe kerül, hogy megteheti, segíteni fogja éllovas csapattársát, Tiago Monteirót.
    “Eljött az a pillanat, hogy nem kell sokat gondolkodni, hanem lehet menni. Az a célom, hogy minél több pontot gyűjtsek, de a csapat szempontjából a legfontosabb a vb cím, és ebben a sportágban is jó csapatjátékosnak kell lenni” – folytatta.
    A Zengő Motorsport magyar versenyzője, Nagy Dániel nem fejezte be a fő futamot, amelyet a marokkói Mehdi Bennani nyert meg.
    A szervezők tájékoztatása szerint a versenyhétvégére szombaton 8 ezer, vasárnap 35 ezer néző látogatott ki.
    A világbajnokság két hét múlva a Nürburgringen folytatódik.
    
    WTCC, Hungaroring:
    fő futam (15 kör, 65,715 km):
    —————————–
1. Mehdi Bennani (marokkói, Citroën C-Elysée) 33:21.822 perc
2. Nicky Catsburg (holland, Volvo S60) 0.654 másodperc hátrány
3. Tom Chilton (brit, Citroën C-Elysée) 3.553 mp h.
4. Michelisz Norbert (Honda Civic) 7.309 mp h.
…Nagy Dániel (Honda Civic) kiesett

    korábban:
    nyitófutam (12 kör, 52,572 km):
    ——————————-
1. Tiago Monteiro (portugál, Honda Civic) 22:28.644 perc
2. Chilton  0.768 másodperc hátrány
3. Rob Huff (brit, Citroën C-Elysée) 2.296 mp h.
…13. Nagy 39.607 mp h.
…15. Michelisz 5 kör hátrány

    A vb állása 3 versenyhétvége után:
1. Monteiro 123 pont
2. Catsburg 85
3. Chilton 81
…7. Esteban Guerrieri (argentin, Chevrolet) és Michelisz 62-62
..16. Nagy 1

Forrás:MTI