Merjük kinyitni a szánkat, állítsuk meg az erőszakot!

Nemi erőszak volt tavaly az ELTE gólyatáborában, amely következmény nélkül maradt ezidáig. Az INDEX írt tegnap délelőtt az esetről, azaz a megerőszakolt lány döntött egy évnyi hallgatás után arról, hogy nyilvánosság elé tárja a történteket. A cikk megjelenését követően, “azonnali” vizsgálatot kezdtek az intézményben. Az MTI-nek adott közleményükben azt írták, hogy várhatóan büntetőfeljelentést fog tenni az ELTE állam és jogtudományi karának vezetése az intézmény 2013-as gólyatáborában történtek miatt.

http://index.hu/belfold/2014/10/01/golyatabor_szexualis_eroszak_vallomas/