Melyik lesz a „Magyarország Cukormentes Tortája” verseny győztese?

Megvan a 3 döntős! A „Magyarország Cukormentes Tortája” verseny indulói között idén a bogyós gyümölcsök ízei domináltak. Mautner Zsófi, Erős Antónia, Vadon Jani és Jókuti András a zsűri tagjaként több túróval készült tortát is kóstolhatott, de pályáztak csokoládés, levendulás és bazsalikomos ízesítéssel is.

Megtartották a “Magyarország Cukormentes Tortája” verseny első fordulóját Budapesten. A cukrászok idén immár harmadik alkalommal nevezhettek a versenyre hozzáadott cukortól mentes tortáikkal, melyek az egészségtudatos táplálkozásnak megfelelő alapanyagokból készültek. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által szervezett verseny győztes tortáját augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-ai ünnepségeken kóstolhatja meg először a finomságot. Ezt követően pedig az ország számos cukrászdája árusítja majd.

Az immár hagyománnyá váló “Magyarország Cukormentes Tortája” versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány azért hozta létre 2012-ben, hogy a cukrászok új, izgalmas recepteket alkossanak, egészséges alapanyagokból, új technológiákkal készítsenek tortákat, és eközben az ország figyelmét is felhívják az egészséges életmódra. Elsőként 2012-ben az “Almatorta egressel” nyert Zila László cukrászmesternek köszönhetően, majd tavaly a “Ribizlihabos-almás rétegessel” Nándori László tette magasra a mércét a szakma számára.

Idén a pályamunkák között elsősorban a bogyós gyümölcsök ízei domináltak. A zsűri több túróval készült tortát is kóstolhatott, de pályáztak csokoládés, levendulás és bazsalikomos ízesítéssel is. A „Magyarország Cukormentes Tortája” verseny zsűrijének elnöke Mautner Zsófia gasztroblogger, a Chili & Vanília szerzője, tagjai: Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója, Jókuti András, a Világevő gasztroblog szerzője, Vadon János, rádiós műsorvezető, a Morning Show műsorvezetője, Szűcs Zsuzsanna, az MDOSZ dietetikusa, Pöhm Rudolfné és Pataki János mestercukrászok. A főtámogató 77 Elektronika Kft. képviseletében Ági Tamás belkereskedelmi igazgató-helyettes bírálta az édességeket.

A tortákat komoly szempontsor alapján, anonim módon pontozták. Lényeges volt az összetétel, az alacsony szénhidrát- és kalóriatartalom, a magyaros ízvilág, és az innovativitás is.  A hozzávalókat a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által ellenőrzött alapanyaglistáról választhatták a cukrászok. A győztes torta elemzését a Wessling Hungary Kft., független élelmiszervizsgáló laboratórium végzi majd.

Hallgatva a nagyközönség igényére, 2014. augusztus 19-20 között nemcsak bemutatják a nagyközönség számára “Magyarország Cukormentes Tortáját”, hanem az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közzéteszi a torta receptjét is. A torta nem csak a cukorbetegek választása lehet, hanem mindazoké, akik úgy szeretnék az ízeket élvezni, hogy eközben odafigyelnek arra, milyen összetevőket tartalmaz, amit esznek.

2014-ben a „Magyarország Cukormentes Tortája” verseny főtámogatója újra a 77 Elektronika Kft., a Dcont TREND, az egyetlen valóban magyar vércukormérő család fejlesztője és gyártója. A főtámogató idén is különdíjat ajánl fel „A leginnovatívabb recept” kitalálójának. A versenyt szintén támogatja az Internetpatika.hu. A verseny fődíja egy háromnapos wellness hétvége, melyet a Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness biztosít. A harmadik díj egy Kenwood Chefette konyhai robotgép a Kenwood felajánlásából.

Indul a „Magyarország Cukormentes Tortája” Háziverseny!

A “Magyarország Cukormentes Tortája” részeként idén is lesz háziverseny, melyen a legfinomabb és a legegészségesebb otthon készült tortát díjazzuk. A hobbiszakácsok számára a kihívás ugyanaz: fehér liszt és finomított cukor nélkül, kalória- és szénhidrátszegény torta készítése, mely egy cukorbeteg étrendbe is nyugodtan beilleszthető.

A háziverseny fődíja egy Kenwood Major Premier minőségi robotgép, a Kenwood felajánlása.

A versenykiírás és a részletek megtalálhatóak az alapítvány Facebook oldalán és honlapján!