Megszólalt Szilágyi István felesége

Megszólalt híradónknak a meggyilkolt Szilágyi István színész felesége, aki már vasárnap este visszatért férjével közös otthonukba. Stábunk beszélt azzal a férfival is, aki szerint a színművész fiával korábban is volt probléma. A kerület egyik önkormányzati képviselője azt mondta: eddig is igyekeztek segíteni a családnak, ezután is fognak. Holnap dönthet a bíróság arról, hogy az apja meggyilkolásával gyanúsított Szilágyi Péter letartóztatásban maradjon-e.

“Megvagyunk, köszönjük szépen.”

Mindössze ennyit mondott stábunknak Szilágyi István felesége, aki már a gyilkosság napján, vasárnap este hazatért 17. kerületi otthonukba. A ház elé a színész tisztelői mécseseket, virágokat, és fényképet is tettek.

Híradónk beszélt a család ismerősével is, aki a gyilkosság után kihívta a mentőket, és a rendőröket. A férfi azt mondja a drámának voltak előzményei. Állítása szerint a művész fia szombaton abnormális állapotban – úgy fogalmazott – kint szambázott az úton, ahol még a rendőrökbe is belekötött, de korábban történt más is.

Az ismerős elmondása szerint olyan is történt, hogy Péter felgyújtotta az udvart, de akkor szüleik megvédték, és azt mondták, hogy ők tették. „Két órán keresztül gumikalapáccsal ütötte a fejét, és azt mondta a Jolika néni, hogy játszanak. Hát ez nem játék, előjele volt” – mondta István. A férfi beszámolója szerint a tragédia bekövetkeztekor is azt mondta először a színész felesége, hogy csak játszanak.

A rákosligeti önkormányzat támogatta a művészt, és családját, igyekeztek rendbe tenni a házat, filmklubban vetítették Szilágyi István filmjeit, ahol adományt is gyűjtöttek számára. A helyi képviselő azt is elmondta, hogy lett volna egy alkalom, amikor házaspárként beköltözhettek volna egy idős otthonba, apartmanba, de nem akarták elhagyni sem a házat, sem pedig a fiukat.

„Úgy éreztük, hogy a közösség felkarolja, és segíti őket, de ami a családon belül, a falakon belül történt, oda már nem tudunk belépni. Bizonyos értelemben ők a végsőkig védték a fiukat, és a fiuk javát keresték, meg a hármónikus együttélésnek a lehetőségét.”

-mondta Rózsahegyi Péter.

A színművész özvegyét az önkormányzat továbbra is támogatja. A fővárosi törvényszék híradónknak elmondta: az ügy súlyossága miatt, illetve mert az elkövető felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el a bűncselekményt az ügyészség indítványozni fogja a férfi letartóztatását.

atv.hu