Megnyílt a Budapest Boat Show

A válságból való kilábalást mutatja, hogy a tavalyihoz képest az idén dupla alapterületen, dupla kiállító- és hajószámmal mutatkozik be a Budapest Boat Show – mondta Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója a hajózási kiállítás megnyitóján csütörtökön Budapesten.

    A kiállítás 9500 négyzetméterén 76 kiállító, több mint 60 vitorlás- elektromos- és motoros vízi járművel van jelen.     Az idén 23. alkalommal megrendezett show-nak is szakmai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség, akár a korábbiaknak – mondta megnyitó beszédében Kollár Lajos, a szövetség elnöke. Az együttműködést a jövőben kiszélesítik, így az kiterjed az utánpótlás nevelésére is, ugyanis az olimpiai hajóosztályokban kevés a megfelelő fiatal – tett hozzá Kollár Lajos.     A vezérigazgató és az elnök ezt követően együttműködési megállapodást írt alá. Ebben a Magyar Vitorlás Szövetség vállalta, hogy további két évig partnere lesz a Hungexponak a kiállítás rendezésében. A Hungexpo pedig az idén a balatoni Kékszalag verseny ezüst fokozatú támogatóvá lépett elő.     A kiállításon a közönség találkozhat a magyar vitorlázás jelenét és jövőjét meghatározó sportolókkal, a színpadon pedig beszélgetések lesznek el a vízi biztonságról.     Bemutatkozik az idén 30 éves Zebegényi Hajóstörténeti Múzeum, a díszvendég pedig a Tisza-tó.     A kiállítás vasárnap estig látogatható a Hungexpo Budapesti Vásárközpontjában.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*