Megkezdte a tanszercsomagok kiszállítását a rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet

Iskolakezdés együtt! – Továbbra is várják a hívásonkénti 250 forintos felajánlásokat a 1353-as adományvonalon

 

Önkéntesek – köztük Lévai Anikó jószolgálati nagykövet, Wolf Kati, Katus Attila, valamint a Segélyszervezet iskolakezdési segélyprogramját támogató Herlitz Hungária és Magyar Posta munkatársainak – bevonásával kezdte meg ma az első tanszercsomagok összeállítását és kiszállítását az Ökumenikus Segélyszervezet.

 

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója üdvözölte a széles körű összefogásban partnerként közreműködőket. Kiemelte: bár az első csomagok összeállítása már elkezdődött, hogy időben odaérjenek a tanszerek a rászoruló gyerekekhez, a 1353-as adományvonalon kevesebb, mint a fele összeg gyűlt össze még a tervezettnek. Ezért a Segélyszervezet arra kér mindenkit, hogy lehetőség szerint minél többen tárcsázzák a 1353-at!

A közös csomagolást követően a tanszertámogatást több irányba indították el az önkéntesek. Lévai Anikó, nemcsak a csomagok összeállításában vett részt, hanem a határon túli beiskolázási támogatások kiszállításába is bekapcsolódik. A napokban személyesen fogja átadni az Erdélybe szánt 150 tanszercsomagot marosvásárhelyi árváknak és a város melletti kistelepüléseken élő, nehéz helyzetű csalások gyermekeinek. Az Iskolakezdés együtt! akció határon túli segélyezése keretében a kárpátaljai Beregszász város és környékén élő diákok is mintegy százan részesülnek tanszercsomagban.

 

Wolf Kati, a kampány arca, és Katus Attila önkéntes évek óta részt vesz az iskolakezdési akcióban. Amellett, hogy ismertségükkel a rászoruló diákok beiskolázási támogatásának fontosságára segítik felhívni a figyelmet, tevékenyen is bekapcsolódnak a segélyezésbe és részt vállalnak a tanszercsomagok összeállításában, továbbá azok átadásában is.

 

A Magyar Posta Zrt. a szervezet Országos Segélyközpontjába beérkezett kérések alapján összeállított csomagok kiszállításában segít. Molnár Róbert,a vállalat üzleti vezérigazgató-helyettese az önkéntes csomagoláson elmondta, hogy idén is örömmel csatlakoztak az összefogáshoz, s a logisztikai támogatás mellett a nagyobb postahivatalokban adománygyűjtő perselyek és csekkek kihelyezésével segítik a pénzadománygyűjtést. A mai akció keretében, a sajtótájékoztató résztvevői egy postaautót is megtöltöttek, így indítva útjára az első 100 elkészült csomagot.

A tanszerekek összeállítását a Herlitz Hungária Kft. munkatársai önkéntesként vállalták a mai napon. A rendezvényen jelen lévő Vincze Zoltán ügyvezető igazgató elmondta, hogy cégük harmadik éve kapcsolódik be az akcióba és örömmel segítenek egyre több szálon – kedvezményes beszerzéssel, logisztikával, saját akcióval és önkéntes munkával – a rászoruló gyermekek beiskolázásában.