Megkezdődik az M4-es autópálya építése Abony és Fegyvernek között

 Megkezdődik az M4-es autópálya építése Abony és Fegyvernek között novemberben, a kivitelezés nettó összege mintegy 111 milliárd forint – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kedden.

    A NIF közleménye szerint a 29 kilométeres autópálya három részben épül. Az első az Abony és a Tisza közötti 13,4 kilométeres, a második a Tisza-hidat magában foglaló 2,3 kilométeres, a harmadik pedig a Fegyvernekig tartó mintegy 13,2 kilométeres szakasz.     A 13,4 kilométer hosszú szakasz nyertes kivitelezője a CHSM Konzorcium (Colas Hungária Zrt. és Swietelsky Magyarország Kft.), a kivitelezés nettó összege 46,7 milliárd forint.       A második szakasz nyertese az Acél-Híd Konzorcium, a kivitelezés összege mintegy nettó 32,6 milliárd forint.     A Fegyvernekig tartó 13,2 kilométeres szakasz építtetője a Strabag Általános Építő Kft., a kivitelezés nettó összege 31,5 milliárd forint.     Az Abony és a Tisza közötti kétszer kétsávos és leállósávos úton 13 műtárgy, egy kétoldali komplex és egy kétoldali egyszerű autópálya-pihenő, valamint két csomópont és kilenc különszintű keresztezés lesz.     A munkaterületből 9 kilométer a Zagyva-Tisza folyók közé esik, itt a kivitelezőnek végig ár- és Natura 2000-es területen kell dolgoznia, a talajviszonyok az útépítés szempontjából nagyon kedvezőtlenek. Ahhoz, hogy autópályához alkalmas, megfelelő teherbíró képességű altalajt lehessen előállítani, több mint 2,2 millió köbméter földmunkára van szükség, amelynek kivitelezési költsége csaknem 12,5 milliárd forint – közölte a NIF.     A második szakasz egy 416 méter hosszú ártéri hidat, egy 756 méteres új Tisza-hidat és egy kisebb pályahidat tartalmaz. A talajviszonyok itt is nagyon speciálisak, mert a nyomvonal a Tisza árterületén halad. Ezért töltésalapozást kell végezni, amely szükséges a kellő teherbírású altalajhoz. A három híd költsége nettó 22,3 milliárd forint.     A Tiszától Fegyvernekig tartó szakasz kétszer kétsávos lesz, elválasztó sávval, leállósávval. A szakaszon két csomópont, 11 műtárgy, 20 kilométer földút, 5 kilométer országos közút, 6 kilométer zajárnyékoló fal épül.     A Tisza és a Tisza holtágának közelsége miatt a talajviszonyok itt is nagyon kedvezőtlenek az útépítés szempontjából, a jelentős belvíz miatt a földmunka és a vízelvezetés, valamint a víztelenítés a kivitelezési költség harmadát teszi ki, azaz csaknem 10 milliárd forintot – áll a közleményben.     A NIF az elmúlt héten átadta mindhárom munkaterületet a nyertes vállalkozóknak. Jelenleg a kivitelezés megkezdéséhez szükséges előkészítő munkák folynak, egyebek mellett az építési ütemterv készítése, a szállítóútvonalak állapotfelmérése, előzetes környezetvédelmi monitoring. Ezt követően várhatóan novemberben mindhárom szakaszon megindulhat a műtárgyak próbacölöpözése, valamint az előkészítő munkálatok, a cserje- és bozótirtás, humuszolás, lőszermentesítés.     A beruházás az Új Széchenyi Terv Közlekedés Operatív Programja (KÖZOP) keretében valósul meg, uniós források felhasználásával – közölte a NIF.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*