Megjelent a Rally Café júliusi száma

Sok jó részeredmény után végre győzelemmel fejezett be raliversenyt Robert Kubica, aki ezzel nagy lépést tett sikeres rali karriere felé.

Jó hosszasan faggattuk a Peugeot magyar dizájnerét, Bocsi Attilát, aki Loeb Pikes Peak autóját és az R5-ös Peugeot-t is tervezte. Elárulta többek között, hogy miért nem kell kevlár védőelem a 208-asra, de az is kiderült róla, hogy igazi rali őrült és kifogyhatatlan a B-csoportos sztorikból.

cimlap20130703

 

Szerintünk Michelisz Norbert a túraautó világbajnokság harmadik legjobb/legeredményesebb versenyzője. Ezt számítással is alá tudjuk támasztani.

Meglepő módon egy Szuper–2000-es autóval indult Ollé Sasa az Salgó Rali RTE-futamon, amivel addig akar versenyezni, ameddig a Ford homologizációja tart. Ráadásul amióta kiszállt az S2000-esből, egyfolytában vigyorog.

Az Ypres Ralin debütált a Peugeot és a Ford R5-ös autója, mindent elmondunk róluk, amit eddig tudni lehet.

Bloggereinkkel is zajlott az élet. Talmácsi Gábor elmeséli, hogy jutott kényszerpihenőre. Kőváry Barna amerikai kalandjairól számol be, többek között arról, miért nem tud felmenni a Trabant a NASCAR-pályára. Kiss Pál Tamás dobogóra állhatott az AutoGP-ben, amit pályafutása harmadik legjobb eredményének tart. Michelisz Norbert szintén jó dologról, és idei legjobb versenyhétvégéje alakulásáról, na meg Moszkva belvárosának ellentmondásairól mesél. Kiss Norbi újabb dobogós helyezéssel örvendeztetett meg minket, de pályafutása legnagyobb igazságtalansága is megtörtént vele.

Szerintünk a Mercedes olcsón úszta meg a titkos Pirelli tesztet, de a Rally Caféból az is kiderül, miért kereste az M-Sport Ostberg kerekét, illetve, hogy Hirvonen hogyan vette a hajtűkanyarokat, a kormányzást vesztett Citroënnel.

A Ralikrossz Eb sztárja, Liam Doran exkluzív interjút adott, de Kazár Miklós navigátoráról, Szőke Tamásról is sok érdekesség derült ki a Rally Café kávézójában.

Minderről a Rally Café Autósport Magazin júliusi számában olvashatnak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*