Még nincs vége a nyárnak!

Augusztus közepén már hisztériás rohamot vagyunk képesek kapni családostul, hogy vége a nyárnak, vége a bulizásnak, vége mindennek, pedig egyáltalán nincs így! Szenzációs programok egész sora várja még a kikapcsolódni, szórakozni vágyókat az egész országban!

Miklósa Erika

Miklósa Erika

A játék varázsbirodalmává változik a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed a Szamárfül Családi Fesztiválon, augusztus 18-20. között. A gyerekek több mint száz program közül választhatnak. A fesztiválon megnyílik az országban a legnagyobb játékparkot felvonultató informatikai, játéktörténeti kiállítás, a JáTECHtér. Az idei fesztiválon fellép többek között Palya Bea, a Kolompos együttes, a Simply English, Bíró Eszter Fonogram-díjas Állati Zenés ÁBC című lemezének dalaival, valamint Bognár Szilvi és Zenekara. Napközben a gyerekek készíthetnek pecsétet, famedálokat, öko-gőzhajót, egyedi táskát, sőt, még 3D-hologramot is! Esténként a Diafilmsarokban a hagyományokhoz hűen Bogárdi Aliz mond esti mesét.

Hevesi Tamás

Hevesi Tamás

Színes programkínálattal várja látogatóit augusztus 19-ig Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménye, a Zempléni Fesztivál. A hagyományokhoz hűen komolyzenei koncerteken, színházi- és táncelőadásokon, jazz koncerteken, kirándulásokon, kiállításokon, családi és gasztronómiai programokon vehetünk részt, amelyeknek Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett több zempléni település szabadtéri helyszínei és legszebb műemlékei adnak otthont. A fesztiválon fellép többek között a Budafoki Dohnányi Zenekar, Szabó Ildikó, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Miklósa Erika, a Győri Filharmonikus Zenekar és a Szent Efrém Férfikar.

Varnus Xaver

Varnus Xaver

A Filharmónia Magyarország OrgonaPont sorozatának keretében Győrtől kezdve Pécsen át Budapestig az ország tizenhat városában közel harminc koncertet kínál augusztusban. Meseszép templomok hűvösében azokat is várja a zeneszerző órások – Bach, Vivaldi, Mendelssohn, Liszt – muzsikája, akik kicsit könnyedebb, játékosabb hangulatra vágynak, hiszen filmzenékből is csendülnek fel népszerű dallamok. Augusztus 16-án a szegedi Dómba érkezik a sorozat. Nyújtsd ki mennyből címmel Sebestyén Márta Kossuth, Liszt Ferenc-, Prima Primissima és UNESCO-díjas művészünk előadásában magyar népdalok és egyházi népénekek lesznek hallhatóak szólóban és orgonakísérettel. Balatonlellén Kosóczki Tamás orgonán, Solymosi Péter pedig trombitán idézi meg Albioni, Purcell és Widor műveit augusztus 22-én a Római Katolikus Plébániatemplomban. Haydn A teremtés című oratóriuma csendül fel a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekarának és a Purcell Kórus előadásában, Vashegyi György vezényletével augusztus 25-én a Pécsi Bazilikában. Az Egri Bazilikában Szabadi Vilmos hegedűművész és Kovács Szilárd orgonaművész klasszikus és kortárs zeneszerzők műveiből összeállított műsora hangzik el augusztus 28-án 20 órától. A fővárosban augusztus 29-én Szabó Balázs Junior Prima díjas orgonaművész és a Magyar Rádió Gyermekkórusa koncertjén a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia Templomban Kodály, Bartók, Liszt és Fauré műveit hallgathatjuk.

Továbbra is dübörög a Kultkikötő programsorozata a Balatonon! A gyerekeket Földváron szombaton és vasárnap délelőtt, Bogláron pénteken és vasárnap délelőtt, Fenyvesen pedig kedden, pénteken és szombaton délelőtt várják előadások. Felnőtteknek szól este Balatonföldváron 18-án a Gyöngyhajú lány balladája című musical, 19-én Szép Ernő darabja, a Vőlegény, 24-én az Egy őrült naplója, 26-án A Nő illata című színházi előadás.

Szabadi Vilmos

Szabadi Vilmos

Augusztus 25-én indul és 27-ig tart a Bőköz Fesztivál az Ormánság három településén, Kémesen, Szaporcán, Tésenfán, valamint az Ős-Dráva Látogatóközpontban. 27 szokatlan helyszínen, 70 minőségi program szerepel a fesztivál kínálatában. Fellép mások mellett a Boban Markovic Orkestar, a Besh o’droM, Szirtes Edina Mókus, a Hagyományok Háza vendégei, a Kaláka, a Szélkiáltó együttes, Pápai Joci és zenekara, a Nemzeti Színház ifjú művészei, Varnus Xavér, Érdi Tamás, Szőke András, a Bóbita Bábszínház, a Tanac táncegyüttes és a Forrás Táncegyüttes. A koncertek mellett lesznek kiállítások, szakvezetéses túrák, játékudvar, Roma Ucca, kézműves vásár, öko- és gasztrokert.

Aaugusztus 26-27. között rendezik meg Budapesten a 21. Vegetáriánus Fesztivált a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban (X. kerület, Szent László tér 7-14.). Az ingyenes fesztivál többek között táplálkozási szakemberek előadásait, relaxációs foglalkozásokat, ételkóstolókat, öko- és bio-termékbemutatókat, zenei és tánc-programokat, valamint filmvetítéseket kínál. Lesz „főzőszoba” is, ahol ínycsiklandozó ételek elkészítését tanulhatják meg a látogatók, valamint idén először a fesztivál keretein belül szervezik meg az első budapesti szakmai szimpóziumot a növényi alapú táplálkozásról. Az esemény idei arca Hevesi Tamás, aki közel 30 éve maga is vegetáriánus.

Folytatódik a Volt egyszer egy Ifipark koncertsorozat a Várkert Bazárban. Az Ifipark régi-új színpadán 25-én Skorpió, 26-án pedig Karthago buli!

Ugyanitt tekinthető meg szeptember 24-ig képzőművészetünk 20. századi történetének egyik legkiemelkedőbb személyisége, Borsos Miklós (1906–1990) szobrászművész gyűjteményes kiállítása a Várkert Bazár Testőrpalotájában. Borsos márványszobraival, rézdomborításaival és érmeivel új, önálló plasztikai világot teremtett.

A kamionos száguldás szerelmesei Kiss Norbinak szurkolhatnak egy hatalmas fesztivál keretén belül augusztus 26-án és 27-én a Hungaroringen. Hazai pályán mindenképpen győzelmet vár magától kétszeres EB-győztesünk.

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ hosszú évek óta jelen van a Szigeten, most viszont a Sziget „költözött” a Capa Központba: Benkő Imre, illetve a Rockstar Photographers csapatának kiállítása 24 év Sziget-fotóin mutatja be az elmúlt két és fél évtized fesztivál hangulatát. A tárlat augusztus 31-ig tart nyitva.

Elsősorban a vakációzó fiatalok számára rendez keddtől csütörtökig minden héten délelőtt 10 órától szünidei családi programsorozatot szokásos kiállítóhelyein, a Műszaki Tanulmánytárban és az Öntödei Gyűjteményben a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. Szerdánként a múzeum jelenleg legnagyobb közlekedési tematikájú kiállítóhelyén, a Múzeumok Éjszakájához kapcsolódva június végén megnyílt Aeroparkban, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálja mellett is lesznek gyerekprogramok augusztus 23-án és 30-án. A látogatók részletesen megismerkedhetnek a légi közlekedéssel, hiszen meghívott szakemberek kíséretében tudhatnak meg még többet a pilóták, légiutaskísérők, légiforgalmi irányítók, repülőtérüzemeltetési- és repülésműszaki-szakemberek, mérnökök munkájáról. Az Aerparkkal közösen szervezett kitelepült múzeumpedagógiai műhelyben a témákhoz kreatív alkotó foglalkozások kapcsolódnak.

Ötödik alkalommal rendezik meg Székesfehérváron a Koronázási Szertartásjátékot, amelynek keretében az Árpád-házi királyaink életét liturgikus, monumentális színpadi játék formájában keltik életre a magyar királyok egykori koronázó helyén. Augusztus 18-19-én az Árpád-ház talán legfényesebb uralkodója, III. Béla koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező, a címszerepben Hirtling István látható. Az előadás díszletei mellett a zene is a bizánci és a keresztény kultúrát ötvözi. A közreműködők között majd ötméteres történelmi óriásbábokkal és cirkuszművészekkel is találkozhatunk.

A Magyar Nemzeti Galéria Szenvedély és irónia című kiállítása Meller Péter (1923–2008) művészettörténészt eddig ismeretlen oldaláról mutatja be. Kutatómunkája mellett Meller szenvedélyesen rajzolt és a saját maga által kidolgozott technikával nyomatokat készített. A mostani tárlat legszebb grafikáit mutatja be: hagyatékából és magángyűjteményekből mintegy hetven alkotása látható szeptember 3-ig a galéria grafikai kiállítóterében.

Idén 15 éves a KiSTeHéN. Az évfordulót az együttes hatalmas, két és fél órás, jubileumi koncerttel ünnepli a nyár utolsó estéjén a Budapest Parkban. A tervek szerint csaknem mindenki színpadra áll, aki valaha megfordult az alternatív rock zenekarban. Az együttes tagjai nagy utat jártak be azóta, hogy a 2002-es Sziget Fesztivál reklámmal útnak indultak. A szerteágazó stílus, a többszöri névváltozás és tagcserék ellenére a Kistehén ma is az egyik legnépszerűbb magyar bulizenekar, az ovisoktól a nyugdíjasokig mindenki ismeri őket. Néhány cím a legkedveltebb dalaik közül: Szájbergyerek, Jó csávó a Markó, Szerelmes vagyok minden nőbe, Virágok a réten, Elviszi a szél.

 

Horváth Gábor Miklós