Meeke győzött, Ogier a vb cím kapujában

Váratlan győztese lett a hétvégi vegyes útfelszínű Spanyol Ralinak. Kris Meeke le tudta győzni démonait, túltette magát eddigi nehéz szezonján és megszerezte idei második győzelmét Katalóniában. Miután behozta Fordját a második helyre, Sebastien Ogier nagyon közel került zsinórban ötödik világbajnoki címéhez, amely magas rangra emeli majd a spanyolt. Ráadásul, ha ez sikerül neki, ötödik vb címét félgyári csapattal éri el, s ez még nagyobb presztízsértékkel bír majd. A bronzérmes helyezés Ogier márkatársáé, Ott Tanaké lett.

Amber-Spanyol_Rali-Meeke2

Kris Meeke rettentő jó teljesítményt tett le az asztalra a hétvégi megmérettetésen. Az utolsó két nap oktatta a mezőnyt, pedig alig három versennyel ezelőtt olyan mélységeket is megélt, hogy ejtették a csapatból. A Lengyel Ralin ugyanis Andreas Mikkelsen kapott lehetőséget a brit autójával, de ő sem alkotott maradandót. Meeke felszívta magát és két versennyel a szezon vége előtt megmutatta, hogy nem szabad őt még leírni.

„Nem fontos, hogy hányszor buktál el, fontosabb, hogy hányszor tudtál felállni ismét.” – osztotta meg velünk bölcsességét Meeke, aki feleségével és két lányával ünnepelt. „Ez egy nagyon különleges győzelem. Emlékszem, hogy 20 évvel ezelőtt, 1997-ben, felsétáltam ezen az úton, hogy megnézzem Colin McRae-t a Subaruban. Akkoriban nem is álmodtam arról, hogy magam is raliautót fogok itt vezetni.” – tette hozzá Meeke.

 Amber-Spanyol_Rali-Ogier

Ezen a ralin azonban nem csak Meeke volt reflektorfényben, hanem az őt követő világbajnoki aspiráns Sebastien Ogier és persze fő vetélytársa, Thierry Neuville is. Ogier sikeresen tartotta magát a második helyen csapattársa, Ott Tanak előtt és értékes pontjaival sokkal közelebb került ötödik világbajnoki címéhez. Az is segítette a franciát, hogy belga vetélytársa kiesett törött felfüggesztéssel és így pontok nélkül távozott Spanyolországból. Ogier megszerezheti az egyéni világbajnoki címet már a soron következő október végi Wales Ralin. Neuville pedig visszaesett a ponttáblán a harmadik helyre Ott Tanak mögé.

Az M-Sport számára Ogier révén elérhető közelségbe került az első konstruktőri világbajnoki cím 2007 óta először. A Ford Fiestával versenyző duónak elég célba érnie Nagy-Britanniában ahhoz, hogy a csapaté legyen a vb cím.

Juho Hanninen ért célba negyedikként a Toyotával, de csapattársa, Esapekka Lappi a hatodik helyről esett ki, mikor nekicsapta autóját a korlátnak. Mads Östberg jól kezdett, az első nap vezette a ralit, de végül csak az ötödik helyre volt elég a teljesítménye. Stéphane Lefebvre a hatodik helyre vitte célba a Citroent. Őt a frusztrált Elfyn Evans követte hetedikként. Nagyon elégedettlen volt autójának húzásával a walesi pilóta. Az első tizet a WRC2 győztes Teemu Suninen, Jan Kopecky és Ole Christian Veiby zárta.

 Amber-Spanyol_Rali-Meeke

A mezőny tagjai ezután is a szokásos hosszú, háromhetes pihenőre vonulnak, majd elutaznak Nagy-Britanniába, hogy a Wales Ralin mérkőzzenek meg egymással (2017. október 26-29.). Nagy izgalmak várhatók, hiszen ott eldőlhet mindkét világbajnoki cím sorsa.

2017-es Spanyol Rali eredménye

  1. Kris Meeke (GBR)                   Citroën DS3                      3:01:21,1
  2. Sebastien Ogier (FRA)            Ford Fiesta WRC              3:01:49,1
  3. Ott Tanak (EST)                      Ford Fiesta WRC              3:01:54,1
  4. Juho Hanninen (FIN)               Toyota Yaris WRC            3:02:15,2
  5. Mads Östberg (NOR)               Ford Fiesta WRC              3:03:47,3
  6. Stephane Lefebvre (FRA)        Citroën C3 WRC               3:04:04,1
  7. Elfyn Evans (GBR)                  Ford Fiesta WRC              3:05:58,5
  8. Teemu Suninen (FIN)              Ford Fiesta R5                  3:09:43,8
  9. Jan Kopecky (CZE)                 Skoda Fabia R5                3:10:15,6
  10. Ole Christian Veiby (NOR)     Skoda Fabia R5                3:10:25,9

A világbajnokság állása a Spanyol Rali után:

 

  1. Sebastien Ogier (FRA)            M-Sport WRT                                         198 pont
  2. Ott Tanak (EST)                      M-Sport WRT                                         161 pont
  3. Thierry Neuville (BEL)             Hyundai Motorsport                                160 pont
  4. Jari-Matti Latvala (FIN)            Toyota Racing WRC                            123 pont
  5. Dani Sordo (ESP)                    Hyundai Motorsport                                  94 pont
  6. Elfyn Evans (GBR)                  M-Sport WRT                                           93 pont
  7. Juho Hanninen (FIN)               Toyota Racing WRC                              71 pont
  8. Craig Breen (IRL)                    Citroen WRT                                            64 pont

9, Kris Meeke (GBR)                   Citroen WRT                                            60 pont

  1. Hayden Paddon (NZL)           Hyundai Motorsport                                  55 pont

Gyártók

  1. M-Sport WRT                          358 pont
  2. Hyundai Motorsport                 275 pont
  3. Toyota Racing WRC                225 pont
  4. Citroen WRT                           198 pont

 

 

(Forrás: Amber PR)