Március 24-e a TBC Világnapja

Sajtótájékoztatót tartottak tegnap az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben. Tavaly kb. egy évvel ezelőtt, mutatták be a sajtó képviselőinek ingyenes call center programjukat, melynek sikerességéről többek között most beszámolt dr. Kovács Gábor az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főigazgató-főorvosa.

A meglehetősen komoly témát egy kis humorral is fűszerezték, dr. Kovács Gábor mellett Aranyosi Péter humorista foglalt helyet, aki saját tapasztalatát osztotta meg a jelenlévőkkel.

A Tbc tekintetében a legjelentősebb kockázati tényezőnek a hajléktalanság számít, körükben a legnagyobb arányú a betegség előfordulása. Az összes beteghez viszonyítva tíz százalék a hajléktalanok aránya. A hajléktalanok tüdőszűrésére külön programot dolgozott ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a kiemelteket az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézettel együttműködve látják el. Az Intézet megfelelő programot dolgozott ki az országos és megyei tiszti főorvosokkal közösen az egészségügyi szolgálattal együtt nem működő betegek gyógykezelésének elősegítésére is.

A folyamatosan javuló eredmények tették lehetővé 2014. január 1-jétől a régi tüdőszűrés szervezés átalakítását. Az alacsony megbetegedési szám miatt ma már nem indokolt a kötelező lakosságszűrés, ugyanakkor nagyobb figyelmet fordíthatnak a kockázati csoportok, így többek között a hajléktalanok, a fogvatartottak, a Tbc-s betegek hozzátartozói, illetve bizonyos foglalkozási csoportok kötelező szűrésére. Lehetőséget ad a jogszabály arra is, hogy a betegség esetleges halmozódása esetén a területi tisztifőorvos elrendelhesse egy adott település, vagy település rész kötelező szűrését.

Azok a 40 év feletti lakosok, akik saját elhatározásukból évente szeretnének tüdőszűrésre elmenni, továbbra is ingyenesen tehetik meg ezt.

Az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben a Tbc hatékony kezelése mellett immár egy éve eredményesen működteti a Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központot. Az Intézet nemcsak a Tbc visszaszorításáért, de a dohányzás következtében kialakuló megbetegedések számának csökkenéséért is mindent megtesz.

A dohányzás leszokás támogatási call center ingyenes 06-80-44-20-44 zöldszámára érkező hívásokat felkészült pszichológusok fogadják, akik szakmai segítségükkel kísérik végig a leszokási folyamaton a hozzájuk fordulókat. Egy-egy program legalább hat héten át tart, melynek keretén belül hetente kerül sor beszélgetésekre. A call center 2014. január végéig már több mint 23,000 hívást bonyolított le, és több, mint 3000 embert vont be a telefonos leszokási programba.

Az idei évtől a dohányzás leszokás támogatás teljes skálája elérhetővé vált a leszokni vágyók számára. Az ország közel száz tüdőgondozójában csoportos dohányzásleszokás támogatási program indul. Ennek keretében a dohányosok a hasonló problémákkal küzdő társaikkal, képzett szakorvos, szakasszisztens vagy pszichológus vezetésével működő nyolc-tíz fős csoportokban kaphatnak hasznos tippeket és adhatnak egymásnak támogatást a leszokáshoz. A tapasztalatok szerint az élmények közös megvitatása, a leszokás napjának együttes kitűzése extra motivációt ad.

A tüdőgondozókban a csoportos mellett egyéni tanácsadásra is van lehetőség, a szakemberek egyéni konzultáció keretében is segítik a dohányosokat.

A Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központ a szakemberek számára folyamatosan továbbképzéseket szervez: a tüdőgondozók munkatársai közül már több mint 200-an elvégezték azt a tanfolyamot, amely a leszokás támogatásra készíti fel a résztvevőket. Mintegy 400 háziorvos vett részt olyan képzésen, amelynek segítségével szakszerűen láthatják el tanácsokkal a hozzájuk betérő dohányos pácienseket.

A dohányzás leszokást a www.leszokaspont.hu weboldal is segíti, ahol megtalálható a csoportos, vagy egyéni leszokás támogatást nyújtó tüdőgondozók listája. A honlapon a telefonos tanácsadásra is lehet regisztrálni: a regisztrációt követően a call center munkatársai egy-két napon belül, a választott napszakban visszahívják a leszokni vágyókat. A honlapon sikeres leszokási stratégiákról is olvashatnak a látogatók. Egy költségkalkulátor segítségével ki is számolhatják, mennyit takaríthatnának meg azzal, ha végleg letennék a cigarettát.

A weboldal a szakembereknek is segíteni kíván – naprakész szakcikkekkel és anyagokkal látja el az érdeklődő orvosokat, akik a honlapon továbbképzésekre is jelentkezhetnek majd. A weboldalt jól kiegészíti az elsősorban fiatalokat megszólítani kívánó leszokaspont.postr.hu blog, amely szintén a projekt keretében jött létre és bejegyzéseivel, videóanyagaival ösztönzi a dohányosokat a leszokásra.

A dohányzás leszokás támogatási programokat az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben működő Országos Dohányzás Leszokás Támogatás Módszertani Központ – az érintett tüdőgondozókkal szorosan együttműködve – koordinálja. A programok az Európai Unió, illetve az Európai Szociális Alap támogatásával valósulnak meg. A projektet a TÁMOP-6.1.2/11/4-2012-001 pályázati kiíráson keresztül az Európai Unió támogatja, amelyről, illetve a programról a http://dohanyzasleszokas.koranyi.hu honlapon található bővebb információ.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*