Már lehet nevezni a MOL Balaton-átevezésre

Már csak egy hónap van hátra az augusztus 12-i MOL Balaton-átevezés rajtjáig, amelyen 10,2 kilométert, azaz a Fonyód-Badacsony-Fonyód távolságot kell teljesíteni a részvevőknek. Az eseményt a fonyódi szervezőkkel karöltve a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendezi.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezésében egy új balatoni esemény mutatkozik be, augusztus 12-én Fonyód-Badacsony-Fonyód érintésével rendezik meg a Balaton-átevezést, amelyre minden kézi hajtású vízi járművel, kajakokkal, kenukkal, SUP-okkal, tengeri kajakokkal, sárkányokkal várják a részvevőket. A táv: 10,2 kilométer, az eseményre a www.balatonatevezes.hu honlapon vagy a verseny napján déli 12 óráig a helyszínen lehet majd nevezni. A versenyen kategóriánként és abszolútban is győztest hirdetnek majd.

Az eseménnyel kapcsolatban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke elmondta: nem csak a versenysportra, de a szabadidős sportokra is nagy hangsúlyt fektet a szövetség, amely igyekszik az amatőr sportolók, az aktív turisztikában szereplők számára is új célokat, megmérettetési lehetőséget biztosítani.

Sok-sok túraeseményt szervezünk, Tokajban, Ráckevén, Leányfalun egyre nagyobb mezőnyök jönnek össze, így megfogalmazódott bennünk az igény, hogy az augusztusi gyönyörű időben a Balatonnál is összehozzuk ezt a közeget. A fonyódiak korábban már megrendezték ezt az átevezést, amelyet most szövetségünk és a MOL is felkarolt, így szélesebb körben is fel tudjuk hívni a figyelmet a vízi sportok szépségére. Az élmények, a jó hangulat és az ajándékok mellett, a távot teljesítőket lángossal várjuk Fonyódon” – utalt Schmidt Gábor a verseny „szlogenjére”.

Az eseményben a szövetség régi partnere, a MOL is nagy fantáziát látott, így – a Polaritás és a Red Bull mellett – névadószponzorként állt a Balaton-átevezés mellé, amely egyébként az Olimpiai Ötpróba sorozat része.

„A mozgás mindenkié. A MOL-t többnyire az élsporttal azonosítják az emberek, pedig nagyon sok szabadidős kezdeményezést támogatunk, sok ilyen programban veszünk részt – fogalmazott Szollár Domonkos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója. – Az átevezéssel és az egész nyáron át tartó MOL Nagyon Balaton programsorozattal arra szeretnénk biztatni az embereket, hogy keljenek útra, és fedezzék fel újra az országot és a Balatont.”

Vaskuti Máté, a rendezvény technikai igazgatója az eseménnyel kapcsolatos technikai részleteket osztotta meg az egybegyűltekkel. A www.balatonatevezes.hu honlapon már elérhető az összes információ és mai nappal elindult az online nevezési felület is.

„Szeretnénk, ha minél többen regisztrálnának a honlapon keresztül, hiszen aki itt nevez, annak tudunk ajándékcsomagot, pólót biztosítani – mondta Vaskuti Máté. – A verseny érdekessége, hogy a teljes átevezés fixen rögzített hajókkal kialakított folyóson zajlik, a biztonságot vitorlások, mentőmotorosok garantálják. A másik érdekesség, hogy több kategóriában hirdetünk győzteseket, a rajtot követő kétszáz méteren szintidőt mérünk, a hajó sebessége alapján kategorizáljuk be az egységeket.”

És hogy milyen hajókkal lehet nevezni?

„Emberi erővel hajtott eszközökkel, pontosabban vízisport-eszközökkel. Ez lehet csónak, kajak, kenu, SUP, sárkányhajó, bármilyen eszköz, amely alkalmas egy ilyen táv leevezésére.”
Az eseményen közel 500 indulóra, körülbelül kétszáz-kétszázötven hajóegységre számítanak a szervezők.

A nevezés elindult, ne feledjétek: A lángos odaát van!