Már 1200 forint felett jár az átlagos fizikai órabér

2019 utolsó negyedévben 1203 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez 21 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 993 forintos szintet. A felsőbb kategóriákban eközben továbbra is egy számjegyű a bérnövekedés üteme: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2018 negyedik negyedévéhez képest 7,3 százalékos bérnövekedést tapasztalt – ez nagyjából megegyezik az egy évvel korábban mért 7,1 százalékkal.

A Trenkwalder adatai azt mutatják, hogy tavaly csaknem kétszeresére nőtt a bérkiáramlás a fizikai munkakörökben: a 2018-as 11 százalékot tavaly 21 százalékos átlagos bővülés követte. Ezer forint alatti átlagbér már az ország egyetlen régiójára sem jellemző, ugyanakkor továbbra is komoly eltérés tapasztalható országrészek szerint az órabérek mértékében: az Alföldön, Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon 1000-1200 forint közötti átlagórabér jellemző, míg a Dunántúl gazdaságilag fejlettebb régióiban 1400-1500, Közép-Magyarországon pedig már 1600 forint közelében jár az átlagórabér.

A minimálbér idei, újabb nyolc százalékos emelése miatt 2020 elején a fizikai órabérek további emelkedésére számíthatunk – mutat rá Hamrák Viktor, a Trenkwalder Industrial Business Unit vezetője. – Az idei év egészében azonban az emelkedés üteme már várhatóan a tavalyinál jóval mérsékeltebb lesz. A gazdaságossági korlátok mellett ezt az is valószínűsíti, hogy az itthon mértékadó iparágak nemzetközi piacán a lassulás miatt mérséklődik a munkaerő-kereslet, így enyhül a munkaerőhiány által generált bérnyomás is.”

A BDO Magyarország ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2019-ben átlagosan 7,3 százalék volt.

A középvezetői szegmensben is jelentősen felgyorsult a bérkiáramlás, bár annak mértéke jóval a fizikai bérek emelkedésének üteme alatt maradt – magyarázza Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezető partnere. – Arra számítunk, hogy a fehérgalléros középvezetők juttatásai idén is legalább 7-8 százalékos mértékben nőnek majd, a munkaadók számára ugyanis ebben a körben nagyobb veszteségeket okoz egy gyorsuló fluktuáció, mint a kevésbé képzett munkatársak esetében. A munkaerő megtartására ugyanakkor ez a mérték sem garancia, mivel ebben a körben egy jó munkahely-váltással egy csapásra akár 20-30 százalékkal magasabb bér is elérhető lehet.”