Már 12 éve a menyasszonyok megmentője – Interjú Randy Fenolival

Spread the love

2007-ben indult el a Mondj igent a ruhára című dokureality sorozat a TLC műsorán, amelynek köszönhetően mára már az egész világ megismerte a Kleinfeld Bridal esküvői ruhaszalon lelkét, Randy Fenolit. A műsor révén milliók lehettek tanúi az esküvői ruhaválasztás legszebb és legbosszantóbb pillanatainak. Most a Mondj igent a ruhára augusztus 18-án érkező új évadával kapcsolatban beszélgettünk vele arról, hogy miként éli meg munkáját a híres divatguru!

 

2007 óta menyasszonyok ezreinek váltod valóra az álmát. Mi volt a Mondj igent a ruhára show legemlékezetesebb pillanata számodra?

Még mindig könnyezem, ha visszagondolok rá. Az eset a Mondj igent a ruhára show amerikai kiadásában történt, amikor tíz államot jártam be, hogy meglepjem a menyasszonyokat. Nem is sejtették, hogy lesben állok az ajtójuk előtt, a munkahelyükön, az utcán – mindenhol.  Hirtelen ott termettem előttük egy kamerával a kezemben, és felkiáltottam: “Helló Szépség!” Ledöbbentett, hogy voltak olyanok, akik ájulás közeli állapotba kerültek.

Ekkor találkoztam Sammy Jo-val, aki elsírta magát, amikor meglátott, majd a nyakamba borult. Először nem esett le, hogy január környékén már találkoztunk egy forgatáson. Akárhányszor elment előtte egy ismerős arc a showból, felvisított. “Tudod, én sohasem engedhetem meg magamnak, hogy New York-ba menjek, és egy ilyen esküvői ruhám legyen.” – hajtogatta. Amikor ott álltam az ajtajában, nem is rémlett, hogy már volt szerencsém hozzá.

Aztán elmesélte a történetét, hogyan jutott be a showba: amikor azt mondtam neki, hogy jelentkezzen a műsorba, nem tétovázott, még aznap este megtette. A vőlegényétől, Andy-től megtudtam, hogy a coloradoi vadonban élnek, távol a civilizáció zajától, olyannyira, hogy még internet-hozzáférésük sincs. Sammy-Jo-nak be kell mennie a városba, hogy letöltse a Mondj igent a ruhára epizódjait az iPadjére. Majd hazaviszi, és mosogatás közben megnézi őket. “El sem tudod képzelni, mennyit jelent ez a műsor neki” – mondta a vőlegény.

Aztán elvittük Sammy Jo-t New York városába, hogy kiválasszon magának egy menyasszonyi ruhát. “Soha életemben nem éreztem még magamat ennyire gyönyörűnek és magabiztosnak” – mondogatta, miután megtalálta az álomruhát.

26 éve minden áldott nap azon dolgozom, hogy a menyasszonyok gyönyörűnek és magabiztosnak érezzék magukat az oltár előtt. Sammy-Jo reakcióját látva, együtt sírtam a menyasszonnyal. Ezzel az egy mondatával megerősített abban, hogy sikerül olyat alkotnom, amitől különlegesnek érzik magukat a menyasszonyok.

Nagyon sok esküvői ruha megvásárlásának voltál a tanúja. Szerinted melyek a leggyakoribb hibák, amiket ruhaválasztásnál követnek el a menyasszonyok?

 

Sokszor túlzottan a környezetük véleményére hagyatkoznak. Talán az esküvőiruha-választás az egyetlen olyan vásárlás, ahová magunkkal cipelünk más embereket is. Ha házat akarsz venni, nem viszed el magaddal az anyósodat, a középiskolai barátnődet, vagy a testvéredet – csak megveszed. De amikor esküvői ruha vásárlásra kerül a sor, az összes személy ott terem a véleményével együtt. A menyasszonyok néha túlságosan is sokat adnak mások észrevételeire, ahelyett, hogy saját megérzéseikre hallgatnának. Így sokszor nem arra a ruhára esik a választásuk, amiben igazán gyönyörűnek és különlegesnek érzik magukat.

 

Mi volt a valaha volt legfurcsább menyasszonyi kérés ruhastílus, vagy design tekintetében?

 

Egyszer volt egy olyan menyasszonyom, aki a víz alatt akarta kimondani a boldogító igent, könnyűbúvárkodás közben. Biztosan láttátok azt az epizódot. Teljesen kiakadtam, mert csak arra tudtam gondolni, hogy megfullad. A ruha beteríti a lábait, és kapálózni se lesz képes – gondoltam. De aztán megláttam az esküvői képeket. Lenyűgöző volt, úgy festett a vízben, akár egy sellő. De az biztos, hogy ez volt a legbizarrabb kérés, mert tudtam, hogy nem rakhatsz selyemruhát a vízbe, mert össze fog menni. Előbb meg kell róla győződnöd, hogy szintetikus, és jól fogja bírni a vizet.

Volt már rá példa, hogy még neked sem sikerült ruhát találnod a menyaszonynak?

 

Persze. De ez nem rólam, vagy a ruháról szól. Megannyi olyan eset van, amikor a menyasszonyoknak semmi sem jó. Bármit rájuk adhatok, mindenben csúnyának látják magukat. Egyik fazonban sem találják meg a szépséget. Nem számít, mennyire gyönyörűek, vagy hogy mennyire találod szépnek őket, sajnos mindig elégedetlenek lesznek magukkal.

Másrészt, vannak olyan menyasszonyok, akik millió ruhát felpróbálnak. Az egyikben a nyakrész tetszik nekik, a másikban a gyöngydíszítés fogja meg őket, a harmadiknál pedig az anyagért vannak oda. Elképzelnek egy olyan ruhát, ami a valóságban nem létezik, de továbbra is azt keresik – sikertelenül. Néha óriási kihívás rávenni őket arra, hogy csak a létező darabokra fókuszáljanak.

Mit tanácsolsz azoknak, akik esküvőre készülnek?

Életük legjobb időszakaként kellene megélniük a készülődést. Ez arról szól, hogy az emberek szerelembe esnek, és megosztják boldogságukat a családdal és a barátokkal. Ha nem élvezik a folyamatot, az egész elsuhan mellettük, és azon kapják magukat, hogy már kimondták az igent. Ne stresszeljétek túl az esküvőtervezést! Szagoljatok bele a virágokba, kóstoljátok meg a tortát, hallgassátok a zenét, és élvezzétek a családotok és a barátaitok társaságát! Legyetek ott fejben is azoknál a különleges pillanatoknál, amikre egész életetekben emlékezni fogtok!

 

Randyvel legközelebb augusztus 18-tól, a TLC Mondj igent a ruhára legújabb évadában találkozhatnak a nézők, és ahogy eddig megszokhattuk, könnyekből és nevetésből sem lesz hiány!

 

Comments are closed.