Május 2-3-án a Hungaroringen folytatódik a 2015. évi FIA Túraautó-világbajnokság

Május 2-3-án a Hungaroringen folytatódik a 2015. évi FIA Túraautó-világbajnokság. A mogyoródi versenypálya 2011-ben adott otthont először a világbajnoki sorozatnak. A MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport és Michelisz Norbert most is a dobogó egyik fokát tűzte ki célul.

A marokkói versenyhétvégét követően változás állt be a mezőnyben, ugyanis a szerb Dusán Borkovic úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a sorozatban való szereplését és inkább a FIA ETCC-ben áll rajthoz egy SEAT Leon CupRacer versenyautó volánja mögött, amely 207 cm testmagasságának jobban megfelel és így az autóban biztonságban érzi magát. Egyelőre nincs hír, hogy ki fogja vezetni a Proteam Honda Civicjét.

Hirtelen felszökő magas láz miatt ki kellett hagynia a marokkói futamokat a Nika Racing pilótájának. Bár a nevezési listán szerepel Ricard Rydell neve, de nem tudni, hogy a svéd pilóta rajthoz tud állni a magyar futamon, ugyanis a mai nürburgringi teszten sem vesz részt. Előfordulhat, hogy az öt Honda Civic helyett csak három fog versenyezni a mogyoródi aszfalton?

Mivel ez a harmadik versenyhétvége, így életbe lép a súlyozási rendszer. Ennek értelmében a Citroennel versenyző öt pilóta autójába +60 kg-ot kell beletenni.

A FIA WTCC pontversenyét négy futam után az argentin José María López áll 95 ponttal, megelőzve a csapattárását a francia Sébastien Loeböt (76 pont) és Yvan Muller (57 pont). Michelisz Norbert összetettben a kilencedik helyen áll a magyar futam előtt.

“Nagyon várom már, hogy ismét hazai közönség előtt versenyezhessek. Úgy alakult, hogy az idei első két versenyhétvégén nem jött össze a dobogó, de most is nagy várakozással tekintek a hétvége elé. A súlykompenzációs rendszer és a fejlesztések, melyeket már megkapunk a hazai futamra, remélhetőleg sokat gyorsítanak majd a Hondán. Bízom abban, hogy 2012 után ismét futamgyőzelemért harcolhatunk majd.” – mondta Michelisz Norbert, a Zengő Motorport versenyzője

“Michelisz Norbi főszponzoraként és a FIA WTCC magyarországi futamának névadó szponzoraként nagy izgalommal várjuk a hazai versenyt. Vállalatcsoportunk a magyar futamon is megadja Norbinak a kellő lendületet ahhoz, hogy ambícióit követve a legjobbat hozza ki magából a hazai közönség előtt. ” – mondta Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője.

Visszatekintés:

A 4381 méter hosszú aszfaltcsík eddig minden alkalommal, emlékezetes versenyekkel szolgált mind a közönség, mind a versenyzők számára. Michelisz az eddig megrendezett hazai versenyekből több alkalommal volt pontszerző és ebből három alkalommal állhatott dobogóra. 2011-ben az első futamon másodikként haladt át a célvonalon, 2012-ben pedig a második futamon az ötödik helyről rajtolva nyerte meg a futamot hazai közönsége előtt, 2013-ban pedig az első futamon másodikként intették le. Tavaly sajnos nem állhatott dobogóra (egy 6. és egy 10. hellyel lett gazdagabb), mert az időmérőn az egyik kerékvető akkorát dobott rajta, hogy eltört a lengőkar.

A hétvége programja

2014-05-01, péntek:

15:15 – 15:30 Nagy Futam III. – Helyszín: Várkert Bazár

2014-05-02, szombat

09:00 – 09:30 Szabadedzés

11:30 – 12:00 Szabadedzés

14:30 – 15:30 Időmérő

17:00 – 18:00 Autogramosztás a box előtt a Paddockban

2014-05-03, vasárnap

11:15 – 12:00 Aláírás osztás a VIP Club sátra előtt

13:05 – 14:00 1. futam

14:10 – 15:15 2. futam

17:00 – 18:00 Autogramosztás a box előtt a Paddockban