Magyarósi Éva, Losonci Bálint és Villányi Dániel az UniCredit mecénás programjának nyertesei

Magyarósi Éva képzőművész, Losonci Bálint borász és Villányi Dániel zongoraművész vehette át csütörtökön Budapesten az UniCredit Bank Korszakalkotók mecénás programjának díjait és az azokkal járó, három-hárommillió forintos támogatást.

Fotó: Juhász Melinda

    Marco Iannaccone, a magyarországi UniCredit Bank általános vezérigazgató-helyettese az eredményhirdetés előtt kiemelte, hogy az első alkalommal meghirdetett programmal szeretnének visszaadni valamit annak az országnak, ahol dolgoznak. Ennek azt a formáját választották, hogy fiatal tehetségeket támogatnak, az ő elhivatottságukba, energiájukba, szenvedélyükbe fektetnek be – mondta.
    Aleksandra Cvetkovic, az UniCredit lakossági és kisvállalati divíziójának vezetője hozzátette: a bank felmérést készített arról, hogy milyen ügyek fontosak ügyfeleiknek, így esett a választás a képzőművészet, a zene és a gasztronómia területeire.

    Ezt követően 36 ismert szakember segítségével választották ki mindegyik terület legígéretesebb fiatal tehetségeit, majd közülük hétfős zsűri jelölte ki a kilenc döntőst.
    Az Ízvilág kategória jelöltjei Csanád Márton és Simonfai Balázs, a Hara’Punk Brewing sörfőző mesterei, Losonci Bálint mátrai borász és Tóth Sándor kávés szakember, baristatréner lettek.
    A Zene kategóriában Jónás Vera énekes-dalszerző, Kálnay Zsófia operaénekes és Villányi Dániel zongoraművész versengett.
    A Vizuális művészet kategóriában Magyarósi Éva animációs rendező, képzőművész, Puklus Péter fotográfus, képzőművész és Szalay Péter szobrász közül választhattak a szavazók.
    A jelölteket Budapesten, Győrben, Debrecenben és Kecskeméten gálaesteken is megismertették a közönséggel, amely a program mikroportálján szavazhatott kedvenceire.
    A honlapra végül 120 ezer látogató kattintott rá, akik a hitelkártyás vásárlásaikkal is több mint 587 millió forintot konvertáltak át a támogatottjaik melletti pluszpontokká.

Forrás:MTI