Magyarország vezető turisztikai hatalom lehet Közép-Kelet-Európában

Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos Makaón felszólalt az október 15-16-án tartott Global Tourism Economy Forumon. Jövőre Közép-Kelet-Európa lesz a rendezvény díszvendége, a kiemelt régiós megjelenés megerősítheti Magyarország térségbeli turisztikai piacvezető szerepét.

makao_foto

 

A kétnapos rendezvény alkalmával a kormánybiztos az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) főtitkárával, Makaó turisztikai hivatalának vezetőjével és főkormányzó-helyettesével is tárgyalt.

A Taleb Rifaijal, az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) főtitkárával tartott megbeszélésen előkészítették a még idén, Madridban sorra kerülő találkozójukat is. A világszervezet főtitkára kifejtette, stratégiai partnerként számít Magyarországra. Bienerth Gusztáv a magyar turizmus jelentős fejlesztésére vonatkozó tervekről, a 2024-es budapesti olimpiai pályázat részleteiről adott tájékoztatást. A főtitkár leszögezte, egy olimpia óriási lökést adhat hazánk ismertségének, elismertségének, nemzetközi kapcsolatainak és látogatottságának. Az ötkarikás játékok rendezését olyan esélynek nevezte, amely további lendületet adhat a magyar turizmusnak is.

Helena Fernandes, a Makaói Turisztikai Hivatal elnöke megerősítette, hogy a kínai tartományokhoz képest kicsinek számító, a világ turizmusában viszont annál jelentősebb Makaó Közép- és Kelet-Európában hazánkat tekinti kiemelt partnerének. Az elnök jövő évi magyarországi látogatásáig döntés születhet a hivatal budapesti képviseleti irodájának megnyitásáról is.

A kormánybiztos jelezte, hogy a magyar turizmusban egyre nagyobb szerepet töltenek be a Kínából mind nagyobb számban érkező turisták. A közvetlen légi összeköttetés megteremtése a Makaó-Hongkong-Sencsen-Kanton által határolt régióval az ott élő, nagyjából 100 millió, a kínai átlagnál jobb anyagi helyzetű utazó elérése miatt is fontos. A folyamatosan növekvő számú kínai turista átlagosan 800-1000 dollárt, a világátlag kétszeresét költi külföldi látogatásai során.

A kormánybiztos találkozott Chan Hoi Fannal, Makaó főkormányzó helyettesével is. Megbeszélést folytatott továbbá a bahreini kulturális tárca vezetőjével, Shaika Mai Bint Mohammed Al Khalifa egy magyarországi meghívást is elfogadott.

 

„A fórum és a kapcsolódó találkozók kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy Magyarország tovább színesítse, fejlessze távol-keleti kapcsolatait. Jövőre a közép-kelet-európai régió díszvendégségének keretében hazánk az egész világnak bemutatkozhat a nemzetközi turizmus legnagyobb küldő országában, a makaói Global Tourism Economy Forumon és kiállításon” – jelentette ki Bienerth Gusztáv.