Magyarok a Barcáért ma este a Dunán

Hétfő este, 21.55 órakor háromrészes dokumentumfilm-sorozattal jelentkezik a Duna. A sorozat a katalán sztárcsapat történetében jelentős szerepet betöltő magyar futballisták pályafutását, első sorban Kubala Lászlóét mutatja be.

Az FC Barcelona a világ egyik legsikeresebb és legnépszerűbb futballklubja. A Barca mottója, mely szerint “Több, mint egy klub” valóban igaz: világmárka, több tízmillió rajongóval. Kevesen tudják azonban, hogy a mai sikerek megalapozásában olyan kiváló magyar játékosoknak is kulcsszerepe volt, mint a „gólgyáros” Kubalának, a „rongylábú” Czibornak és az  „aranyfejű” Kocsisnak, vagy az itthon elfeledett Berkessynek és Plattkónak.

A háromszor 26 perces sorozat első epizódja az FC Barcelona évszázados történelmének hajnalával foglalkozik. Plattkó Ferenc 1923-1930 között volt a katalán klub kapusa, de kivándorlása előtt a magyar közönség kedvence is volt. Kubala Lászlót 1950-ben, regénybe illő kalandok után került a csapathoz, ahol rövidesen a Barca elsőszámú csillaga lett. 1956 a magyar futball történetét is örökre megváltoztatta. Az Aranycsapat legendás játékosai közül néhányan külföldre távoztak. Míg Puskás a Real Madridhoz, addig a balszélső Czibor Zoltán és az Aranycsapat csatára Kocsis Sándor, a Barcelonához szerződött. A „rongylábú” Czibor, akit Spanyolországban csak “az őrült bohóc” néven emlegettek, hamar a spanyol közönség kedvencévé vált, míg a visszafogott, elegáns Kocsist néhány hét után legendás fejesei miatt egész Katalónia „aranyfejnek” becézte. A Magyarok a Barcáért megtekintése után senki nem fog meglepődni azon, ha egy magyar kapusról szóló vers, kötelező tananyag a spanyol iskolákban, vagy ha Európa legnagyobb stadionjának bejáratánál egy magyar játékos két méteres bronzszobrával találkozik.

Magyarok a Barcáért – Duna TV – 2014. március 31.21:55

 

Producer-rendező: Kocsis Tibor

Operatőr: Kocsis Tibor

Szakértő: Dunai Antal, Varró Krisztián

Forgatókönyv: Kocsis Tibor, Horváth András

Szerkesztő: Horváth András

Gyártó: Flóra Film International

Támogató: a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja

Köszönet: MLSZ, Vasas Kubala Akadémia

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*