Magyar divattervező készített ruhakollekciót a PEUGEOT-nak

A PEUGEOT Kerényi Virág divattervezőt kérte fel, hogy tervezzen a márka számára exkluzív kollekciót, amelyben a 2014-es Év Autója, a PEUGEOT 308 SW stílusvilága köszön vissza. A koncepcióruhákat november 30-án, a Millenáris Parkban megrendezett NLC-WAMP művészeti és dizájn vásáron mutatják be.

Kerényi Virág divatervező és a PEUGEOT együttműködéséből KV by PEUGEOT néven született új ruhakollekció.A 40 darabos kollekció 20 ruhamodellből, 6 táskából, 6 övből, 4 nyakláncból, és 4 féle karkötőből áll.

„A PEUGEOT márka szerintem éppúgy része a francia kultúrának, mint a baguette, a kávézók, vagy a sajtok, ezért is volt izgalmas feladat olyan ruhákat tervezni, amelyek jól tükrözik mindazt, amit a francia életvitelről, divatról gondolunk. PEUGEOT tulajdonosnak lenni egyfajta életérzéssel jár, ezért szerettem volna olyan ruhákat tervezni, amelyek viselése képes ugyan ezt az érzést nyújtani, ugyanakkor hasonlóan innovatívak is, mint az új 308-as modellben található megoldások ” – mondta el Kerényi Virág az együttműködéssel kapcsolatban.

 

Az egyedi gyártású különleges megmunkálással készült darabok két hónap alatt készültek el Kerényi Virág magánstúdiójában.A kollekció formavilága mellett az anyaghasználatban is markánsan visszaköszön az autós inspiráció: a tervező fém, neoprén, és nem kifejezetten ruházati felhasználásra szánt bőr anyagokat is felhasznált. A rendhagyó anyagok különleges megmunkálást igényelnek, ezért egy-egy darab szokatlanul sok munkafázison keresztül érte el végső formáját. A végeredmény magáért beszél, a kollekció nem csak a PEUGEOT, de a divatszakma elismerését is kivívta.

„Az autóiparban a PEUGEOT márka nem csak a technológiában, de a formatervezésben is viszonyítási alapnak számít. Az autók gyártása során alkalmazott művészi színvonalú formatervezés miatt hagyományosan a kifinomult stílussal és ízlésvilággal rendelkező vásárlók választása.Bár az autóiparban a márkák és a divattervezők együttműködése nem szokatlan, ez az első olyan eset, hogy a PEUGEOT magyar divattervezővel terveztetett kollekciót kifejezetten egy adott modellre. Hosszú előkészítési időszak után esett a választásunk Kerényi Virágra, mert az ő munkáiban találtuk meg azt, amit a márka keresett: elegancia, letisztultág és önálló stílus” – mondta el Bálint Zsófia, a PEUGEOT Magyarország Marketing és PR igazgatója.

 

A ruhák mintapéldányai november 30-án a Millenáris Parkban megrendezett NLC-WAMP művészeti és dizájn vásáron mutatják be a nagyközönségnek. Az eseményre mindenképpen érdemes ellátogatni, ugyanis a vásáron a PEUGEOT és Kerényi Virág közös nyereményjátékot is szervez, amelyen a tervező által készített kiegészítőt lehet nyerni.

A KV by PEUGEOT kollekciót bemutató hivatalos fotósorozatot Zsólyomi Norbert divatfotós készítette.