Magyar alkotók részvételével Filmes találkozások Marosvásárhelyen

Spread the love

Filmes találkozások címmel kezdődik vetítéssorozat Marosvásárhelyen, ahova magyar rendezőket, forgatókönyvírókat és színészeket hívtak meg – közölték szerdán a szervezők.

    Az Édentől keletre elnevezésű filmklub az Aranka György Alapítvány segítségével sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális Alap filmkollégiumánál, ennek köszönhetően indul a Filmes találkozások sorozat, amelynek első estje pénteken lesz Kincses Réka rendező részvételével. Az érdeklődők megtekinthetik a marosvásárhelyi származású, de Németországban élő rendező Szülőföld, szex és más kellemetlenségek című filmjét.
    Április 6-án Lovas Balázs forgatókönyvíró társaságában lehet megnézni a moziforgalmazásba nem került, általa írt Utolér című filmet, amelyet Dyga Zsombor rendezett 2010-ben.
    A szervezők szerint olyan filmeket vetítenek, amelyek nem elérhetőek, illetve eddig nem lehetett látni. Lesz olyan is, amely Erdélyben abszolút premier, ilyen például az Utolér. “Mindezek által csatlakozhatunk ahhoz a magyar mozgóképes kultúrához, amelynek bizonyos dimenziói nem jutnak el Erdélybe” – mondta Németh Szabolcs Előd filmkritikus, a Filmes találkozások egyik szervezője.
    Szabó Róbert Csaba író, a sorozat másik szervezője elmondta: a projekt partnere a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, ezért a meghívott alkotók az egyetem hallgatóival is fognak találkozni. A vetítéseket az András Lóránt Társulat székhelyén tartják.
    A nyárig tartó sorozat keretében várhatóan Marosvásárhelyre látogat Bergendy Péter, Gigor Attila, Madarász Isti és Szász Attila rendező, Kurta Niké színésznő, valamint Hegedüs Bálint és Köbli Norbert forgatókönyvíró.

Forrás:MTI

 

 

Comments are closed.