Ma szavaznak az alaptörvény kilencedik módosításáról

Fotó: Juhász Melinda

Fotó: Juhász Melinda

Az Országgyűlés ma az alaptörvény kilencedik módosításáról, valamint a választási szabályok megváltoztatásáról is szavaz.

    A parlament e heti második ülésnapja reggel 9 órakor kezdődik, a képviselők ekkor a temesvári népfelkelés évfordulójára emlékeznek, majd napirend előtti felszólalások hangoznak el.
A Ház ezt követően huszonegy javaslatról dönt, köztük az alaptörvény kilencedik módosításáról, amely a kormány szerint a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni.
Szavazhatnak továbbá a választási törvény módosításáról is, amelyet a változtatásokat előterjesztő Varga Judit igazságügyi miniszter a “kamupártok” elleni fellépés szükségességével indokolt.
Az ülésnap végén az Európai Unió menekültügyi és migrációs paktummal kapcsolatos jelentéséről tartanak összevont vitát.
A parlament szerdán további huszonkettő előterjesztésről szavaz.

Forrás:MTI