Ma rajtol a SPA- CE 2013 egészségturisztikai vásár

2013. október 3-5. között zajlik a közép-európai régió  egyik legjelentősebb egészségturisztikai szakvására. A rendezvényre öt ország  érkeznek kiállítói mutatkoznak be, míg a szakmai látogatók Észak- Amerikától az  európai országokon át az Arab-Öböl térségéig, mindenhonnan képviseltetik  magukat. A szakmai kiállítás programját két konferencia, hotelbejárások,  társasági programok, különböző bemutatók színesítik, illetve a megszerzett  elméleti tudást az utó túrák során személyes tapasztalatokkal mélyíthetik el az  utazásszervezők.

A  vásár egyben idén ünnepli 5. születésnapját is. Ez alkalomból az MT Zrt. a  Szlovén Spa Szövetség elnökét, a vásár ötletgazdáját, Iztok Altbauert kérdezte a  rendezvényről és történetéről.

Mikor és  hogyan született meg a SPA- CE egészségturisztikai vásár  ötlete?

2008 tavaszán, amikor a szlovén spa szövetség  menedzsereként elkezdtem dolgozni, merült fel bennem az ötlet, hogy szükséges  lenne egy szakmai eseményt szervezni a szlovén fürdők számára. Természetesen a  megvalósításig eltelt némi idő, míg a megfelelő tapasztalattal és tudással  rendelkező emberekkel találkoztam, és sikerült együtt kitalálni a SPA- CE  vásárt. Úgy gondolom, hogy a „Meeting of the Spas of Central Europe” a  legjobbkor lépett a színre, hogy megfelelően mutassa be a tágabb régióban az  egészségturizmus iránt egyre növekvő keresletet.

Mivel járul  hozzá a rendezvény az egészségturizmus fejlődéséhez  Közép-Európában?

A  szakmai látogatók összehasonlíthatják a kínálatot és kiválaszthatják a számukra  legkedvezőbbet. A szakmai látogatókkal és más kiállítókkal folytatott  megbeszélések során még jobban körvonalazódhat, hol a helye a termékemnek,  hogyan tudnám jobban bemutatni és értékesíteni.

Idén ünnepli  5. születésnapját a vásár. Milyen lépésekben fejlődött a vásár az évek  során?

Az  első évben spa & wellness workshopként kezdte el pályafutását a ljubljanai  “Nature and Health” vásáron. Ekkor még csak szlovén kiállítók vettek részt  rajta, viszont a világ több országából érkeztek már hosted buyerek (szakmai  vásárlók). Nagyon jó volt az esemény fogadtatása a kiállítók és szakmai  látogatók körében. A következő évben a kiállítók köre tovább bővült:  Magyarországról, Horvátországból, Szerbiából és Bulgáriából is érkeztek. A  harmadik évben már az egyik ismert szlovén fürdőhelyen, Laško-ban rendezték meg,  azóta is évről évre újabb fejlesztésekkel gazdagodik a rendezvény, és egyre  nagyobb média ismertségre tesz szert a nemzetközi színtéren  is.

Ön szerint  miben különbözik a SPA- CE a többi spa& wellness  szakvásártól?

Véleményem szerint a közép-európai régió igen fejlett  spa kultúrával és hagyományokkal rendelkezik. Így a szakmai látogatók a régió  legjobb ajánlataival találkozhatnak egy helyszínen, a SPA- CE-n. A tárgyalások  során számos új kapcsolatra tehetnek szert. A konferencián megszerzett elméleti  tudást a szakmai tanulmányutakon mélyíthetik el és szerezhetnek személyes  élményeket. Nagy hangsúlyt fektetünk a szívélyes vendéglátásra és a nagyszerű  hangulat kialakítására is.

SPA- CE idén  nemcsak helyszínt, hanem országot is vált. Hogyan fogadták ezt a minden évben  megjelenő kiállítók?

A  Szlovén Spa Szövetség tagjai melegen üdvözölték a gondolatot, hogy ne csak  Szlovéniában, hanem a határon túl, egy másik országban is megrendezzék a vásárt.  Őszintén és nyíltan megvitattuk más résztvevőkkel is a kérdést, akik szintén  ugyanezen az állásponton voltak: az országváltás nagyszerű  továbblépés!

Idén  Szlovéniából, Magyarországról, Szlovákiából, Horvátországból és Csehországból  érkeznek kiállítók. Hogyan látja, mely országokból látnának szívesen további  kiállítókat a jövőben?

Nagy örömünkre szolgálna, ha Ausztriából, Szerbiából és  a Balkáni országokból is lenne érdeklődés a vásár iránt.

Hogyan látja a  vásár jövőjét?

Célunk továbbra is, hogy a legújabb trendeket mutassuk  meg és  kiváló szakemberek  segítségével megvitassuk a spa&wellness piac aktuális kérdéseit. Bízunk  abban, hogy egyre több szolgáltató adja a marketingmixéhez a vásárt és  tapasztalja meg a SPA- CE élményt. Így a nemzetközi, szakmai látogatók is egyre  gazdagabb kínálattal találkozhatnak évről évre.

További információ: www.spa-ce.si

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*