Lukács Luxi Péter: Jó irányba tartunk

Interjú Luxival a Húsvéti Rallycross verseny után.

Interjú Luxival a Húsvéti Rallycross verseny után.

Egy igazán tartalmas Rallycross OB futam után vagy.

A kétnapos verseny nem múlt el nyomtalanul sem az autóban, sem a lelkedben. Szenzációsan autóztál, amíg a technika ördöge be nem fészkelte magát a Honda CRX versenyautódba. 

Megosztanád a rajongóiddal a Húsvéti Rally Verseny történteket?

– Ezt a versenyhétvégét folyamatosan végigkísérte az, hogy ismerkedtünk az új szabályokkal, ugyanis most már ez a verseny is a VB-s szabályrendszer szerint lett lebonyolítva. Előtte nézegettem és volt, ami tetszett az új szabályokban volt, ami nem, és volt pár dolog, amit még nem teljesen értettünk, milyen hatása lesz.

Most utólag azt tudom mondani, minden része tetszik! Sokkal autóversenyesebb lett az egész, sokkal kiegyensúlyozottabb. Korábban, aki időmérőn ment egy jót, az az ezzel járó előnyöket végig tudta görgetni egészen a döntőig. Most ez nincs így, sokkal izgalmasabbak a futamok!

Vasárnap az edzéseken leginkább gumit teszteltem, a második szabadedzésen sikerült nagyon jó időt futnom, abszolút 6. és kategória első helyre voltam jó, amitől elég jó hangulatban indult a verseny. Ahogy az előző versenyek alapján várható volt, megint a szlovákiai srácokkal csatáztam, Tomas Bagossal és Roland Pisioval. Az edzésen mindkettőjüknél jobbat mentem, ez komoly bizakodásra adott okot.

Az első előfutamra még vasárnap délután került sor, sőt, számomra ebből kettő is volt ifj. Czakó József borulása miatt. Számára ez első verseny volt, mellőlem rajtolt, amikor felállt a rajtban, nagy vízgőzfelhővel érkezett és vastag víz-csíkot húzott maga után, szóltunk neki többen is, hogy fő a vize, de láthatóan annyira izgult, hogy nem foglalkozott vele, aztán amikor legközelebb láttam, az utolsó körben, már tetőn volt.

Az első rajt után, a piros zászlóig első helyen autóztam, az újraindított futamot viszont a második helyen fejeztem be. Jó lecke volt ez, a joker kör tréfált meg. Örülök is hogy ez a verseny elején történt, mert így legalább később erre már odafigyeltem. Az történt ugyanis, hogy Pisio-val csatáztunk, én rajtnál első helyen jöttem el, majd hamar kimentem a joker körre, így Pisio elém került. Ez nem volt gond, hiszen biztos voltam benne, hogy ha ő is kijön, mögém kerül vissza, de mivel nem volt sem előttem sem utánam közel senki, kissé belassultam, és Pisio pont elém került vissza a joker körről.

A vasárnap reggeli, második előfutamról inkább ne is beszéljünk. Nagyon taktikáztam, végül is azt találtam ki, hogy a reggeli, nulla fokos aszfaltra egy vizes gumit rakok fel hátra, hogy már a rajt után, az első kanyarban is tapadjon. Hajóka, reggel mikor összefutottunk, Te mondtad, hogy ez nem lesz jó, de nem hallgattam rád, meg is lett a böjtje, Bagi mellett rajtoltam, jobban is jöttem el, de az első jobbosban csúszni kezdett a gumi, elvettem, így Bagit már csak hátulról szemlélhettem… Aztán meg is forogtam, utána már csak papásan becsorogtam, nem akartam falhoz verni a CRX-et.

A harmadik előfutamot és az elődöntőt megnyertem, bár az elődöntő végére a jobb hátsó kerékcsapágyam olyan hangokat adott ki, amilyennel az amcsik foglyokat kínoznak Guantanamón, de bíztam benne, hogy a döntőt kibírja,

A döntőben első három helyről indultunk én, Bagi és Pisio, egy nagyon jó csatára kerülhetett volna sor. Nem került, mert közvetlen a rajt után elment a hajtásom, lefogazott a váltóban végáttétel.

Roland mögülem rajtolt, és ahogy belassultam, nekem ütközött hátulról, amitől én megforogtam, ő pedig belement a gumifalba. A döntőt újraindították, amin én már nem tudtam részt venni, mivel mozgásképtelen lett az autóm, viszont utána tudtam meg, hogy Rolandot meg kizárták. Ez nagyon meglepett, hiszen azért jött belém, mert belassultam a váltó elhalálozása miatt, tehát szerintem Roland nekem-ütközése nem volt több, mint szokásos versenybaleset. Ezt még aznap este meg is írtam a versenyigazgatónak remélem, rendeződik a dolog…

Az újraindított döntőben pedig az egyedüli esélyesként marad Bagi defektet kapott, így a versenyt Czékmány Norbert nyerte, ezúton is gratulálok neki! És ez az egyik legszebb dolog a rallycrossban, a döntőben akármi megtörténhet, és akármi meg is történik.

Ha vissza lehetne pörgetni az időt, mi az, amit másképp tennél? – Hát az biztos, hogy hallgatnék Rád, és nem próbálkoznék a vizes gumikkal.

Ami lefogazott végáttételt illeti, bár nem ettől tartottam, de meglepetésként nem ért a dolog, hiszen ezzel az alkatrésszel is sokat foglalkoztunk az elmúlt hetekben. Sajnos eredetileg nem túl szakszerűen lett beszerelve, és bár próbáltuk orvosolni a problémákat, úgy tűnik, sikertelenül. Most ezt kicseréljük, aztán meglátjuk merre tovább.

Összességében most egy nagyon jó hangulatú, nagyon szórakoztató versenyen vehettem részt, ahol az azért látszott, hogy jó irányba tartunk, én is és az autó is. Nagyon megszerettem ezt a CRX-et, és komoly terveim vannak még vele. Örülök, hogy már most ilyen jókat tudtunk menni.

Legközelebb hol láthatunk, milyen rendezvényen vagy versenyen téged? – Most kicsit dolgozni fogunk a CRX első futóművén, így szerintem a legközelebbi verseny a Pünkösdi Rallycross lesz. Ha az idő engedi, lehet, hogy  megyünk addig egy versenyt Kunmadarason, vagy a Hungaroringnen egy Time Attack futamon, de idén a hangsúly mindenképpen a Rallycrosson van!

Támogatók: M-Service Hungary Kft, Racing Bazár.

– Hajósi Miklós – www.hajoka.hu