Lezuhant egy orosz utasszállító repülőgép Moszkva közelében, nincs magyar áldozat!

 

Lezuhant vasárnap Moszkva közelében a Szaratovszkije Avialinyii orosz légitársaság egy utasszállító repülőgépe, fedélzetén 71 emberrel. A levegőbe emelkedés után néhány perccel történt katasztrófát senki sem élte túl.

    Makszim Szokolov orosz közlekedési miniszter és a moszkvai régióközi közlekedési ügyészség egybehangzóan közölte, hogy a Ramenszkojei járásban, Styepanovszkaja és Argunovo falu között bekövetkezett szerencsétlenségnek nincsenek túlélői. A moszkvai magyar nagykövetség konzulátusa arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az áldozatok között magyar állampolgár nem volt.
    A belföldi járatot teljesítő repülőgép törzse a helyszínen készült videofelvételek tanúsága szerint darabokra tört, és egy másfél kilométeres átmérőjű területen szóródott szét. Az Interfax hírügynökség és a Rosszija 24 hírtelevízió szemtanúkat idézett, akik szerint a repülőgép már égett vagy füstölt, amikor lezuhant, amit azonban hivatalosan nem erősítettek meg.
    A gép két feketedobozának egyikét megtalálták, annak állapota lehetővé teszi az adatok elemzését. A helyszínre vezényelt mentőalakulatok munkáját hátráltatja a vastag hótakaró, a terep felderítéséhez drónokat is alkalmaztak.
    Az An-148-as gép, amely az Urál hegységtől délre, Moszkvától mintegy 1500 kilométerre fekvő Orszkba indult, négy perccel a főváros domogyedovói repülőteréről való felszállás után tűnt el a radarok képernyőiről. A repülő fedélzetén 65 utas – köztük az utaslista szerint három gyerek és három külföldi -, valamint hatfőnyi személyzet tartózkodott.
    Az utasok túlnyomó többsége a kazah határ menti Orenburg megyében lakott, ahol Orszk is található. A város repülőterén pszichológusok és orvosok próbálnak meg segítséget nyújtani a hozzátartozóknak. A rokonoktól az áldozatok azonosítása céljából hétfőn DNS-mitát fognak venni. Az eljárás a rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint akár három hónapig is eltarthat.
    Orszkban Andrej Ogyincov polgármester gyászt rendelt el. Moszkva megye és Orenburg megye kormányzója áldozatonként egyaránt egy-egy millió rubel fájdalomdíjat ajánlott fel. Az utasok és a személyzet emellett legkevesebb 2-2 millió rubelre voltak biztosítva. (Egy rubel jelenleg mintegy 4,4 forintot ér.)
    Szokolov közlekedési miniszter és Alekszandr Basztrikin, a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) vezetője a baleset Moszkvától mintegy 40 kilométerre található helyszínére utazott. A katasztrófa okának megállapítására az SZK központi apparátusa indított vizsgálatot, a légiközlekedés biztonsági szabályai megsértésének gyanújával. Az ügyészség megkezdte az ügyeletes légiirányítók, a földi személyzet és a légitársaság alkalmazottjainak kihallgatását.
    A meteorológiai szolgálat szerint az időjárási feltételek kedvezőek voltak, ezért azok nem idézhették elő a balesetet. A hatóságok ugyanakkor a lehetséges okok közül nem zárták ki ezt a lehetőséget, mint ahogy a személyzet hibáját vagy a műszaki meghibásodást sem.
    Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és a szerencsétlenség miatt elhalasztotta Szocsiba tervezett útját, ahol Mahmúd Abbásszal, palesztin hatóság elnökével találkozott volna. Az elnök elrendelte egy kormánybizottság felállítását az katasztrófa kivizsgálására, amelynek élére Dmitrij Medvegyev miniszterelnök Makszim Szokolovot nevezte ki.
    Az 1994-ben létrehozott Szaratovszkije Avialinyii öt An-148-100-as, hét Jak-42-es és két Embraer-190-es típusú repülőgépet üzemeltetett belföldi útvonalakon, valamint nemzetközi charterjáratokra. A lezuhant gép 2010-ben készült a voronyezsi repülőgépgyárban, az Aeroflot leányvállalataként működő Rosszija légitársaság számára.
    A szaratovi központú cég tavaly februárban állította üzembe az An-148-ast. A légitársaságnál a légiközlekedés-felügyelet rendkívüli vizsgálatot kezdeményezett. A Szaratovszkije Avialinyii közölte, hogy a gép műszaki állapotával kapcsolatban nem merültek fel kifogások, a személyzet pedig tapasztalt volt.
    Az ukrán Antonov vállalat licence alapján Oroszországban is gyártott An-148-asokat egyébként az orosz felső vezetés és a szakszolgálatok szállítására is alkalmazzák.