Levezetés a paradicsomban

Ismét egy nagyon hosszú Forma-1-es szezon végéhez érkeztünk meg, s mivel a világbajnoki címek sorsa eldőlt, immár egy tét nélküli szezonzáró futam következik. Régen indultak el a csapatok otthonról, a főhadiszállásukról, hogy megvívják harcukat 2018-ban. A hosszú szezont lezáró utolsó futamot mindig nagyon várják a csapatok, mivel ez azt jelenti, hogy mindjárt itt a téli szünet, az ünnepek és a jól megérdemelt pihenés ideje. A világbajnoki címek elkeltek, a hátsóbb helyekért folyik még a harc a hétvégén.

Amber-Abu-Dzabi_F1_2017-Bottas

 

Az egyéni első és második hely sorsa eldőlt már Mexikóban, de a bronzérmes hely még kiadó. Ezért a helyért ráadásul három pilóta – Kimi Raikkönen, Valtteri Bottas és Max Verstappen – is harcban áll. A Red Bull tüzes bikájának van a legkisebb esélye a harmadik helyre, de miután nagyon jó formában van, akár meg is szerezheti azt az idényzáró futamon. Hátrébb is megy a tülekedés. Daniel Ricciardo mögött az első tízben egyébként is olyan szoros az állás, hogy például a jelenleg nyolcadik helyezett Sergio Perez akár hetedik is lehet, de ki is eshet az első tízből az Abu-Dzabi Nagydíjon elért eredménye tükrében.

 Amber-Abu-Dzabi_F1_2017-rajt

Utoljára 2016-ban vártuk izgalommal a szezon utolsó megmérettetését, mivel ott és akkor dőlt el az egyéni vb-cím sorsa. 2017-ben is kettős Mercedes-sikerrel zárult a Forma-1-es világbajnokság, de tavaly Abu-Dzabiban Valtteri Bottas futott célba elsőként, s Hamilton másodikként. Bottas futamgyőzelme ellenére sem tudta elvenni Vettel második helyezését az egyéni ponttáblán, így a finn kénytelen volt beérni az egyéni bronzérmes hellyel. A verseny harmadik helyezettje Sebastian Vettel lett, aki a futam nagy részében magányosan körözgetett a paradicsomi környezetben lévő pályán.

 

Annyira unalmas volt a tavalyi szezonzáró, hogy egyedül egy előre beharangozott esemény, a Forma-1 új logójának verseny végi felvezetése dobta fel kissé a hangulatot. No meg utána annak megvitatása, hogy vajon az új vagy a régi logó volt-e a szebb, jobb.

2014 óta, vagyis amióta ez a szezonzáró futam, mindig a Mercedes egyik pilótája vihette innen haza a győztes trófeát, s ez várhatóan idén sem lesz másként. Valtteri Bottas nem igazán hozta az elvárásokat ebben a szezonban, míg tavaly legalább három futamgyőzelmet behúzott, addig idén egyszer sem állhatott fel a dobogó tetejére (igaz az oroszországi győzelmét elvették tőle).

 Amber-Abu-Dzabi_F1_2017-dobogo

A Ferrari a sötét ló a hétvégét tekintve, hiszen eddig nem nagyon feküdt autóinak ez a pálya. Mindkét jelenlegi pilótája nyert már a Yas Marina pályán, de egyik sem ferraris színekben. Kimi Raikkönen még 2012-ben a Lotus-szal, Sebastian Vettel pedig 2013-ban a Red Bullal állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Tavaly a harmadik és negyedik helyet sikerült megszereznie a ferraris pilótáknak.

 

 

Fernando Alonsónak ez lesz az utolsó alkalma a Forma-1-ben (hacsak nem tér vissza 2020-ban, ahogy erről nemrégiben nyilatkozott), hogy maradandót alkosson, bár amilyen jól sikerült az évkezdet a spanyolnak, olyan rosszul zárul. A legutolsó öt futamot pontok nélkül zárta, s ilyen statisztikával a háta mögött nehéz lesz teljesítenie a McLaren pilótájának még egyszer, utoljára.

 

Az Abu-Dzabi futam rendhagyó a versenynaptárban, hiszen nem teljesen világosban és nem is teljesen sötétben zajlik. Napnyugtakor kezdődik és sötétben folytatódik, ami a hőmérséklet szempontjából pont a fordítottja a megszokottnak (vagyis itt folyamatosan hűl). Ráadásul a szabadedzések korábban, forróbb időjárási körülmények között zajlanak majd, mint maga a futam, így az ekkor nyert adatokat nem tudják teljes mértékben használni a verseny során. A mérnökök a fékek teljesítményére és az autók kanyarból való gyorsítására helyezik majd a hangsúlyt.

 

A verseny és a pálya

 

A Yas Marina pálya már nem új a mezőny számára. A pályát az előző években finom homokréteg takarta, ami szemcsésedéshez vezetett, s az új beton puha és sötét volt. Elég nehéz a pálya a pilóták szemszögéből, hiszen 21 kanyar található rajta, amelyből különösen a hosszú egyenes és az utána következő nyolcas kanyar tűnik ki. A verseny nappali fénynél kezdődik és sötétben fejeződik be, s ez hatással van a beton hőmérsékletére, amely legalább 7-8 fokot eshet napnyugta után. Ezáltal a gumik viselkedése is megváltozik, így a lágy abroncsokon később, napnyugta után, hosszabb ideig lehet a pályán kint maradni, mint korábban, mikor még teljes erejével sütött a nap. A Pirelli a szuperlágy, az ultralágy és a hiperlágy abroncsokat viszi idén a futamra.

A pálya különlegessége, hogy bárhol is ül a néző, nagyjából a pálya 30 %-át látja. A főlelátók mindegyike fedett. A mezőny számára érdekesség, hogy a bokszutca kijárata tulajdonképpen egy alagút.

Az 55-körös Abu-Dzabi Nagydíj november 24.-én helyi idő szerint 17.10-kor (nálunk 14.10-kor) veszi kezdetét a Yas Marina pályán. A pálya hossza: 5,554 km, a teljes versenytáv 305,355 km. A pályarekordot még mindig Sebastian Vettel tartja 2009-ből, ideje 1 perc 40,279 másodperc.

2017-ben Valtteri Bottas (Mercedes) állhatott a dobogó tetejére, a finn pilóta ideje 1:34:14.062 volt. A második helyen Lewis Hamilton (Mercedes) ért célba, míg a bronzérmes helyezés a Ferrarival versenyző Sebastian Vettelé lett.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/