Lendületben a József Attila Színház

Még el sem kezdődött az új színházi évad, Rékasi Károly balesete miatt még azok is a József Attila Színházról beszéltek, akik eddig be sem tették a lábukat az épületbe, nem hogy eszükbe jutott volna előadást nézni benne. 

A sajnálatos esemény következtében a figyelem középpontjába került színház nap mint nap bizonyítja, hogy rászolgál erre a megkülönböztetett figyelemre. Az angyalföldi teátrumba előadásokat nézni érkező közönség elképedve tapasztalja, hogy egy kívülről nem különösebben vonzó épület a belső terek ügyes átalakításával, felújításával milyen barátságosan praktikus tud lenni. 

Az időben érkezőket két kiállítás is várja: a nemrég elhunyt Sztankay István és a száztíz éve született Ráday Imre emlékét előadásfotók idézik fel, a festőnek is kiváló Szabó-Sipos Barnabás színművész pedig olajfestményeivel és akvarelljeivel – amelyek mellé egyúttal gondolatébresztő sorokat is fogalmazott – ajándékozza meg azokat, akik nem restek fellépcsőzni a galériára. 

A számtalan, korábban játszott előadás mellett máris olyan társulatpróbáló bemutatón vannak sikeresen túl, mint Shakespeare Othellója a direktori székében minap megerősített Nemcsák Károllyal a címszerepben és a Rékasi helyett Jágót kirobbanó formában játszó Szalma Tamással. Verebes István újra zenés komédiát rendezett, de új mesejátéknak örülhetnek a gyerekek is.

 

Fotó: Juhász Melinda

A Legendák nyomában, a színház Irodalmi Szalonja új játszóhelyet avatott In memoriam Móricz, avagy: A tűznek nem szabad kialudni című estjével, Ujréti László és Dóka Attila szereplésével, Szabó Zoltán Attila rendezésében. Ráday, Sztankay, Perczel Zita, Muráti Lili, Tolnay Klári, Komlós Juci, Erdélyi Mici, Turay Ida, Mezey Mária, Ruttkai Éva, Schütz Ila, Csortos Gyula, Básti Lajos, Sinkovits Imre, Kálmán György, Major Tamás, Márkus László fotói között már-már egy mennyei kávéházban érezhette magát a nagyérdemű…

Horváth Gábor Miklós