Lemondott az orosz kormány Putyin alkotmánymódosítási javaslatai után

Kormánya nevében benyújtotta lemondását Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szerdán Moszkvában Vlagyimir Putyin államfőnek.

    Putyin köszönetet mondott a távozó kabinet tagjainak a közös munkáért, noha, mint mondta, “nem minden sikerült”. Mint mondta, mindannyiukkal személyesen fog tárgyalni.
    Egyúttal felkérte a kormány tagjait, hogy az új kabinet megalakulásáig ideiglenesen folytassák feladataik ellátását.
    Putyin felajánlotta Medvegyevnek az orosz biztonsági tanács elnökhelyettesi posztját. Közölte, hogy a posztot hamarosan létre fogja hozni.
    Az állam- és a kormányfőből, valamint a kulcstárcák vezetőiből álló biztonsági tanács feje az államelnök.
    Lemondását Medvegyev Putyinnak a törvényhozáshoz intézett beszédével hozta összefüggésbe, amelyben az elnök az alkotmány módosítására vonatkozó javaslatokat tett, és nagy hangsúlyt helyezett az olyan szociális kérdésekre, mint az oroszországi demográfiai visszaesés megállítása és a szegénység visszaszorítása.
    “Ezek a változások, amikor minden valószínűség szerint a megvitatásuk után elfogadják őket, jelentősen meg fogják változtatni nemcsak az alkotmány cikkeinek egész sorát, de a hatalmi egyensúlyt is a végrehajtó, a törvényhozó és a bírói hatalom között” – mondta a távozó kormányfő.
    “Ebben az összefüggésben nyilvánvaló, hogy nekünk, az Oroszországi Föderáció kormányának biztosítanunk kell a lehetőséget országunk elnökének, hogy ezen körülmények között meghozza az összes szükséges döntést” – tette hozzá.
    Az orosz kormány jelenlegi összetételében 2018 májusában alakult meg. Medvegyev 2012 óta miniszterelnök.

Forrás:MTI