Legyőzőre találtak – beszámoló a Szlalom OB ötödik futamáról

Három szakág futama

Az Extreme Technical Weekend motorsport hétvégéjén a gyorsulási szakág, a drift bajnokság és a szlalom mezőnye vehette birtokba a magyar versenypályát. A driftesek gumicsikorgása a célegyenes előtti kanyarkombinációból, illetve a hozzá kapcsolódó füstfelhők rendszeresen jelezték, hogy folyik a látványos küzdelem, ahogy a célegyenesben a gyorsulási futamok zaja is hallatszott.

Igazi versenyhangulatot teremtett mindez így szeptember elején, kicsit visszahozva az egyéb versenyszériák hangulatát és izgalmát. Szép számú nézősereg is hömpölygött a „depókban”, végigcsodálva a járműveket, sátrakat és az autók körüli sürgés-forgást.

Magyar Szlalom Bajnokság

A bő két hónapos nyári szünet után szeptember 11-én a Hungaroringre látogatott a Magyar Szlalom Bajnokság. Igen népes mezőny, 122 fő nevezett a nem akármilyen helyszín miatt is: mindenki kíváncsi volt a Hungaroring idén felújított és újra aszfaltozott pályájára. Már korán reggel megérkeztek a versenyzők, hogy elfoglalják a első és második kanyar közötti egyenes szakaszt. A szerencsés korán érkezők a középen átívelő híd árnyékába telepedtek le, ami utóbb meglehetősen jó döntésnek bizonyult: a pályán ugyanis gyorsan emelkedett a hőmérséklet és igazi nyári hőség nehezítette a versenyzők dolgát. Bár, a pályabejáráskor még jól jött a hosszú ujjú, azonban az edzésnél már kellőképpen izzadt mindenki a kötelező hosszú ruházatban.

A Track Racing csapat versenyzői, Sződy Szabolcs és Sződy Zsolt ezen egyenes közepén táboroztak le és egy napernyő árnyékából követték az eseményeket, amikor épp nem a versenypályán voltak.

A pálya a három évvel ezelőtti nyomvonalon helyezkedett el, legalábbis a Sződy fivérek ekkor versenyeztek rajta így és itt legutóbb. Azaz a második kanyar végétől az úgynevezett „Alesi kanyarig” tartott a mért kör, majd vissza a szerviz úton érkeztek etap szakaszként a szlalomos paddock-ba.

Gyalogos pályabejárás és edzés

„Örömmel jártuk be a pályát, hiszen a Hungaroringen már voltunk gyalog, autóval és kamionnal is, de az új aszfalton idén így először. Mivel most ez a mi versenyünk, kicsit más szemmel nézzük. Nagyon jó az aszfalt, a vetőkövek is, bár azokat nem biztos, hogy használjuk majd. A szintkülönbségek azonban fontos tényezők, hiszen megtréfálhatnak minket, főleg a sebességváltások és a lendületünk során. Autónk egy futómű felújításon esett át a nyári szünet alatt, így tökéletes beállítással mehetünk ezen a gyors pályán.” – számoltak be az adott tényezőkről a Sződy fivérek.

Szabolcs és Zsolt 40 fok feletti hőmérsékletben ült a versenyautóban.

A nézők a rajtot és az első két egyenest látták be, hiszen a pálya többi része a látogatók elől biztonsági előírások miatt le volt zárva. Így viszont a rajtokban és az első két bójasor kerülésében gyönyörködhettek a szakág iránt érdeklődők. A Szervezők nagyon ügyesen terelték a járműveket a 4 körre (bemelegítő+3 versenykör). Tekintettel a nagy létszámra, eléggé pörgetniük kellett a verseny menetét. A feladatot azonban kiválóan teljesítették, amiben szerves része volt a szpíkernek is az információk közlésében, hangosbemondón.

Az edzést Zsolt kezdte meg 102-es rajtszámmal. Semmi különösebb kommentárt nem fűzött hozzá, csak átadta a volánt fivérének, Szabolcsnak. Ő a 203-as rajtszámmal indult a Ringen. Az edzés a pálya kigyakorlására, tesztelésére jó, igazi versenytempót nem lehet, vagy nem érdemes futni rajta még.

 

A futam

Azonban az első kör már mért kör volt. Ott számit minden egyes mozdulat, tized vagy éppen századmásodperc. Zsolt első köre egy jó rajttal indult, amit a rallye-ban megszokott lámpával indítottak: ”Ezt a rajtot már ismertem előző versenyeinkről. A pálya ritmusa volt most a fő. Az, hogy kiismerjem. Egyelőre meg van, a továbbiakban meglátjuk. Elég gyors volt ez a köröm.” – mondta Zsolt. Körideje 1:54 mp lett.

Szabolcs lassabb volt, de még nem behozhatatlan hátránnyal: ”Még keresgélem a pályán hagyott másodperceket, van még mit. De a ritmusa elég jó, csak a domborzat miatt ez kissé nehezebb, mint teljesen sík pályán. Azért csak meg lesz…” – válaszolt bizakodóan Szabolcs. Körideje 1:57 mp volt.

A második körben Zsolt már a pálya elején, a második szlalom sor végén bóját döntött, ami a 2 másodperces büntetés miatt volt bosszantó. Így az 1:53-as ideje, 1:55-re nőtt. Szabolcs viszont javított, körideje 1:55 elején végzett. Így a fivérek végülis azonos kört futottak.

Az ebédszünet alatt a versenybírók kiértékelték az első két kört, majd 15 órakor folytatták a versenyt, a harmadik körrel.

Zsolt optimális guminyomással, a napszaknak megfelelő hőmérséklethez állítva rajtolt el ismét. Jól ment minden egy kisebb elfékezésig: ”A sikán előtti szakaszon nem jött ki jól a ritmus vagy későn fékeztem a bójasor előtt, ezért nagyon lelassultam. Innentől kezdve a köridőmnek lőttek, az előző kettőben bízhatok, bár ott meg volt egy bójadöntésem.” – panaszkodott kissé Zsolt, aki nem volt elégedett főleg ezzel az 1:58-as körével.

Szabolcs sem javított, de átlagban hozta egyenletességét: ”Jó körnek éreztem, és minden métert kihasználtam, gázt adtam, figyeltem a tempóra, hátha meg lesz egy jó köridő… . Sajnos jobb nem lett, de megfelelőnek megfelelő volt. Kiderül hányadik helyre lesz elég…” – bizakodott Szabolcs egy jobb összesítésben.

Az utolsó futamot követően az autók a zárt parc fermébe parkoltak le. Az egész bokszutcára egy bizonyos nyugalom telepedett az óvási időre. Sokak a délutáni enyhébb napsugarakat élvezték, kihasználva azt a szokatlan helyzetet, hogy ott piknikezhetnek az autósport rajongók számára „szent” Forma 1-es versenycsík mellett, kihasználva az igazi nyár talán utolsó napját. Páran már bontották a sátrakat és pakolták össze a versenyfelszereléseiket. A Track Racing versenyzői az előbbi táborhoz csatlakoztak és élvezettel gondoltak arra, hogy ezen a helyen a versenyautók, kamionok pár hete öldöklő csatát vívtak, melynek nyomai még itt-ott felfedezhetőek is gumidarabok és féknyomok formájában.

Díjátadó 

A Sződy fivérek meglepődve tájékozódtak az eredménylistán szereplő helyezéseikről. Legyőzőre találtak. Ugyanis ellenfelük a kis Marutival az első helyen végzett az összesítésben. A díjkiosztón elfogadva az eredményt, Zsolt átvehette a második helyért járó kupát. Szabolcs pedig harmadik lett a kategóriában. Ezzel idén első alkalommal szorultak le az első helyről.

 

A nap összefoglalója:

 

„Érdekes versenynap volt. Kaptunk meleget, volt itt 30 meg 40 fok is. Hideget, hogy csak a második és harmadik hely jutott. Öröm, hogy egy fantasztikus környezetben és hangulatban, az új Ring aszfaltcsíkján mehettünk és nagyon élveztük a versenyt. Bánat, hogy idén először egyikünk sem állhatott az első helyen. De számunkra a bajnokság év végi helyezése a cél, és ez fontosabb egy futamgyőzelemnél. Autónk kiválóan ment, idén szerintem még sosem volt ennyire jó, vagy itt nagyon éreztük minden rezdülését. Gumijaink itt remekeltek a legjobban, egyöntetűen dicsértük mindketten a nap során. Nincs okunk panaszra, bár most hogy jobbak voltak nálunk a következő futamra egy picit jobban fel kell készülnünk. De így izgalmas a bajnokság, mind kihívás, mind a teljesítés szempontjából.” – nyilatkozták a Sződy fivérek.

 

Pontállás:

 

Sződy Zsolt          44 pont

Sződy Szabolcs    42 pont

Ördögh Mixi      11 pont

Felfalussy István 10 pont

Berente Gábor       6 pont

Házi Ádám             5 pont

 

 

A bajnokság hatodik futamát Kiskunlacházán rendezik. A szlalomosok mezőnye így október 2-án ott méretteti meg magát. Beszámolónk megjelenése a futam után héten várható itt, az Amdala.hu-n.

 

Cikk: Czárl Adrienn

Fotók: Track Racing