Legendák a Hungaroringen

Érdekes és jó kezdeményezés az Opel Családi Fesztiválja, a Legendák Találkozása, amely idén is a Hungaroringen került megrendezésre, immár negyedik alkalommal.

A rendezvényen nem csak a részvétel, de a parkolás is ingyenes volt, így nem kellett az oldaltáskás parkőrökre várnunk, hogy mogorván feljegyezze a rendszámot. Ráadásul az autót a Hungaroring területén tehettük le, így egy kellemes séta után már rögtön az események közepén találhattuk magunkat. A szervezők ügyesen alakították ki az egyes helyszíneket: egy hatalmas parkoló adott otthont a lelkes Opel-rajongók autóinak, melyek között számos gyönyörű Manta és egyéb ritkaság is helyett kapott, mint például egy fekete Lotus Omega, amelyből mindössze 988 darab készült.

Egy másik hatalmas parkolót az Opel aktuális moteljeivel töltött meg, melyek közül legnagyobb sikere az OPC Insigniának és természetesen a nyitott tetejű Cascadának volt.

Az autók nézegetése közben többször elhúzott fejünk felett Veres Zoltán műrepülő világ és Európa bajnok pilóta, aki látványos trükkökkel szórakoztatta a közönséget.

A boxok mögötti területen, a paddockban számos programmal várta az Opel a családokat: az itt felépített kisszínpadon egymást követték a különböző előadók, de nagy sikernek örvendett a Talmácsi Motorsport Iskola által szervezett minimotorozás is. A Talmácsi Racing Team boxában láthattuk Bódis Ricsit is, aki motorjával meg is tett pár kört a pályán.

Az Opel Mokkával versenyző Szalay-Bunkoczi páros – 380 lóerős versenygépük mellett – a csapat versenykamionját és szervizkamionját is elhozta az eseményre. Az Opel Dakar Team népszerű versenyzői ezen felül válaszoltak a rajongók által feltett kérdésekre is.

Este, a tizenhármas kanyarban felállított nagyszínpadon a 25. évfordulóját ünneplő Tankcsapda zenél majd.