Leépítéshullám

Mint azt korábban megírtuk (https://www.amdala.hu/1800-fo-lesz-hamarosan-munkanelkuli/), a Nokia 1800 fős leépítést jelentett be, a Telekom  mai bejelentése alapján 1700 dolgozójától válik meg. A létszámleépítés a vállalat minden területét érinti különböző mértékben.

    A magyarországi anyavállalatnál jelenleg mintegy 8 ezren dolgoznak, ebből tervez 1700-at elbocsátani a cég, azaz a teljes létszám több mint 21 százalékát. A Magyar Telekom leányvállalatai, így például a T-Systems és az Origo Zrt. nem érintettek a leépítésben – erősítette meg a szóvivő.
    Az egyes területekre vonatkozóan nem közölt részleteket, annyit mondott, hogy a leépítés nem fűnyíróelvű, alapvetően minden vezérigazgató-helyettesi területet érint, de teljesen különböző mértékben.  
    Hozzátette: az új szervezet kialakítása azt célozza, hogy a Telekom egy sokkal hatékonyabban működő, online vállalattá váljon, és emellett tovább növelje az ügyfélközpontúságot és az ügyfélélményt.
    Az elbocsátott dolgozók újra elhelyezkedését saját programmal segíti a Magyar Telekom, így például állásbörzét is szerveznek majd, amelyre meghívnak nagyvállalatokat.
    Rózsa Iván a Magyar Távirati Irodának többek között elmondta azt is, hogy az érdekképviseletekkel történt megállapodás értelmében 2015 végéig nem tervez további leépítést a magyarországi vállalat.
    Hozzátette, hogy a Deutsche Telekomnál – a Magyar Telekom anyavállalatánál – nemrég indult, a megtakarítási lehetőségek felmérést szolgáló kezdeményezés nem érinti a Magyar Telekomot, az kizárólag a német vállalatra, valamint a T-Systems nemzetközi vállalatra vonatkozik.