Látrányban csak független jelöltek jutottak be a képviselő-testületbe

A Somogy megyei Látrányban képviselőkre szavaztak egy szavazókörben vasárnap a megismételt választáson; a hattagú képviselő-testületbe csak független jelöltek jutottak be.

    A képviselő-választást a Pécsi Ítélőtábla rendelte el az 1-es számú szavazókörben az október 12-én megtartott választást követően közölt és egy fellebbezés nyomán a szavazatok újraszámolása közötti “jelentős mértékű” eltérésre való tekintettel, valamint, mert “nem lehetett meggyőződni” arról, hogy a szavazólapokat előírásszerűen csomagolták.
    A hattagú képviselő-testület összetételére – az októberi választással egyezően – 15 jelölt közül választhattak a helyiek.
    A voksok elnyeréséért 13-an függetlenként indultak, egy a Lungo Drom, egy pedig a Jobbik jelöltjeként vett részt a választáson.
    A Nemzeti Választási Iroda honlapjára hétfőn hajnali két óra előtt felkerült adatok szerint a két szavazókör eredményeinek összesítése alapján Pappné Martinka Eszter (361), Korcz Gábor (328), Udvaros Péter (321) Molnár Mónika (315), Kelemen Csilla (311), Tóth László (308)  szerzett képviselői mandátumot. Valamennyien függetlenként indultak.
    A most megválasztott testületnek az októberi választáshoz képest két új tagja van: Molnár Mónika, aki egyetlen szavazatnyi különbség miatt korábban nem került be a testületbe és emiatt megfellebbezte a képviselő-választás eredményét, valamint Udvaros Péter, akinek a szavazatok újraszámolásakor 36 vokssal számoltak többet a korábbinál.
    A korábban megválasztott Palancsa Józsefné (független) 299 szavazattal a hetedik helyen végzett, Csima Alfréd (független) a szavazatok újraszámolását követően esett ki a testületből, a megismételt választáson 295 vokssal a nyolcadik lett.
    A mintegy 1400 lakosú településen Kelemen Ferenc (független), a korábbi polgármester 58 százalékkal – 441 szavazattal – nyerte meg a választást, megelőzve egy ugyancsak független és egy jobbikos jelöltet.
    A településen az 552 választásra jogosult közül 340-en voksoltak, 7 szavazat érvénytelen lett – mondta el az MTI-nek Jurics Tamás jegyző, a helyi választási iroda vezetője.

Forrás:MTI