Lajkó Félix vallomásai

Spread the love

Ha a rajongók emlékezete nem csal, Lajkó Félix éppen húsz éve, 1997-ben megjelent lemezén négyszer is elsuttogja a Szerenád című szerzeménye végén, hogy „Halló, itt Lajkó Félix beszél”.

 Lajkó Félix

Tegnapi, Szerenád-szimfonik című Valentin-napi ajándékkoncertjén a Müpában ismét hallhattuk a művet, ezúttal nagyzenekari változatban, a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában, szöveg nélkül. Lajkó jól tudja, hogy már egyetlen szóra sincsen szüksége ahhoz, hogy vele lélegezzen a hatalmas Bartók Béla Hangversenyterem közönsége akár hegedűn, akár citerán játssza műveit vagy ha csak elfütyül egy-egy dallamot. Muzsikája annyi helyről táplálkozik, hogy a népzene, a klasszikus zene vagy a dzsessz, az improvizáció, a meglepetések hívei egyaránt a magukénak érezhetik. Lajkó szabad szárnyalása és feszes ritmusai magával ragadják a zenében nem különösebben jártas közönséget is: a lírai részek alatt a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Nagy sikert aratott, szép este volt. Remény van tehát arra, hogy a Dohnányi Zenekarral közösen készített Végtelen című lemeznek lesz folytatása. Hollerung kiváló művésztársa Lajkó Félixnek, ott dübörög, táncol, ritmust dobol a lábával a zenekar előtt, a virtuóz szólista mellett, mintha koreográfussal egyeztette volna mozdulatait a próbákon. Pedig mindössze arról van szó, hogy élvezi ő is zenészeivel együtt ezt a fantasztikus barangolást a zene birodalmában a túra avatott vezetőjével, Lajkó Félixel.

Koncert alatt gyakran jutott eszembe, hogy vajon mit szólna Kodály Zoltán és Bartók Béla ehhez a zenéhez? Gyanítom, számukra sem lenne szükség szavakra Lajkó Félix szíve legmélyéből eredő vallomásaihoz.

 

Horváth Gábor Miklós

 

 

Comments are closed.